ELTE TáTK a FacebookonELTE TáTK a TwitterenRSS hírforrás

Hírek

2011.02.20

A Save the Children non-profit szervezet felmérése szerint évente 2,5 millió kisgyermek hal meg a nem kielégítő táplálkozás eredményeként. Ez az jelenti, hogy óránként 300 öt év alatti gyermek veszíti életét alultápláltságból eredő egészségügyi problémák miatt.

tovább »

2011.02.20

Moammer Kadhafi négy évtizedes uralma után sem akarnak demokráciát a líbiaiak egy friss kutatás szerint. A többség egy erőskezű vezető vagy vezetői csoport irányítását reméli.

tovább »

2011.02.20

A Gallup friss felmérése szerint tízből hat amerikai elégedetlen hazája nemzetközi politikai és gazdasági helyzetével. Körülbelül minden második válaszadó véli úgy, a világ más országai pozitívan tekintenek az Egyesült Államokra.

tovább »

2012.02.13

Egy friss kutatás eredményei szerint a digitális világban is igazolódik az ún. barátság paradoxon, amely szerint az emberek szívesebben barátkoznak olyan személyekkel, akiknek náluk bővebb a baráti köre.

tovább »

2012.02.13

Egy amerikai felmérés szerint a dolgozók közel negyven százaléka randevúzott már munkatárssal, sőt harminc százalékuk kollégájával kötött házasságot.

tovább »

2012.02.13

Kínában tízből három a dohányosok aránya, de míg a nők alig három, addig a férfiak majd 60 százaléka dohányzik. Az ország lakosságára vetítve ez azt jelenti, többen cigarettáznak, mint ahányan az Egyesült Államokban összesen élnek.

tovább »

2012.02.06

A Harvard Egyetem szociológus professzora szerint sokkal toleránsabbak az anyagi egyenlőtlenségekkel szemben a kínaiak, mint az európaiak. Gazdagok és szegények között ugyan nagy a szakadék, de az életszínvonal általános javulása kompenzálja azt.

tovább »

2012.02.06

Egy környezetvédelmi kampány keretében készült felmérés szerint a hírességek meggyőző ereje alulmarad az ismert politikai személyiségekkel és gazdasági szereplőkkel szemben, ha a zöld eszmék népszerűsítéséről van szó.

tovább »

2012.02.06

Egy friss felmérés szerint a városokban élő, 14-30 év közötti indiai fiatalok közül tízből nyolcan fogyasztanak különböző étrend-kiegészítőken. Többségük előnyben részesíti a teljesítmény fokozókat, illetve testformáló szereket.

tovább »

2012.01.30

A kínai zodiákus naptár szerint szerencsés csillagzat alatt születnek azok a gyermekek, akik a sárkány évében jönnek a világra. Szüleiknek azonban a tizenegy másik évhez képest többe kerül a gyermekvállalás.

tovább »

2012.01.30

Egy friss amerikai felmérés szerint az amerikai felnőttek többsége csak bizonyos korlátozás mellett engedné a terhesség megszakítást. A többség úgy véli, a törvények az anya és a magzat életét egyaránt védhetik.

tovább »

2012.01.30

Egy online közösségi felmérés szerint sokan éreznek bűntudatot, ha gyorsétteremben ebédelnek. A lehetőséget mégis a legtöbben a kényelmi szempontokra és az elfoglaltságukra hivatkozva választják.

tovább »

2012.01.26

A Váltó-sáv Alapítvány Ifjúsági Szakmai Műhelyt indít azoknak, akiket a téma és terület – fogvatartottak és szabadultak társadalmi és munkaerő-piaci beilleszkedésének támogatása – érdekel, és erről többet szeretnének tudni, a szociális munka e speciális és hiányterületében van kedvük és lelkesedésük képződni.

tovább »

2012.01.20

Az Academai Europaea megfogalmazott egy nyílt levelet a társdalom- és humántudományok helyzetéről, a kutatások, egyetemi oktatás szerepéről. Illetve ajánlásokat is tett annak érdekében, hogy az említett tudományágak továbbra is az európai értékek örzői és fejlesztői tudjanak maradni.

tovább »

2011.01.23

Az IBM kutatása szerint világszerte egyre több vásárló hajlandó személyes információkat megosztani magáról a kereskedőkkel annak reményében, hogy cserébe személyre szabottabb szolgáltatásban lehet részük.

tovább »

2011.01.23

Gyermekegészségügyi vizsgálat során mutatott rá a nemi diszkrimináció súlyosságára egy indiai kutatás. Az orvosok szerin a lánygyermekek alultápláltabbak a fiúknál.

tovább »

2011.01.23

A The Sunday Telegraph felmérése szerint kis különbséggel ugyan, de a skótok többsége egy referendum során nem támogatná Skócia függetlenedését Nagy-Britanniától. Bár az angolok egy esetleges népszavazáson nem vehetnének részt, ők mégis engednék elszakadni az országrészt.

tovább »

2012.01.16

A Pew Research Center friss kutatása szerint az amerikaiak többsége még mindig támogatja a halálbüntetést. A támogatók szerint az elítélt gyilkosok megérdemlik a büntetést, a halálbüntetés ellenzői attól félnek, hogy ártatlan embert végeznek ki.

tovább »

2012.01.16

A szerencsejáték-függőséget mérik fel a brit szigetek földrajzi középpontjában fekvő Man szigetén. A kérdőíveket 4000 háztartásba küldik ki a kutatók.

tovább »

2012.01.16

Egy, a közelmúltban nyilvánosságra hozott kínai kutatás szerint tízből nyolc kínai úgy véli, hanyatlásnak indult nyelvük minősége, romlott a színvonala és a beszélők íráskészsége.

tovább »

2012.01.09

Egy brit felmérés szerint a túlsúlyos felnőttek jelentős része alulbecsli elhízottsága mértékét. A többség hamarabb minősít más embert túlsúlyosnak, mint saját magát.

tovább »

2012.01.09

Egy nemrég közzétett amerikai kutatás szerint kortól és nemtől is függ, mennyi idős személyt tekintenek idősnek az emberek. Abban viszont minden korosztály egyet ért, hogy az általuk öregnek megjelölt kornál jóval tovább szeretnének élni.

tovább »

2012.01.09

Jelentős stressz forrásként élik meg a tajvani nők, hogy egyformán próbálnak helyt állni otthon és a munkahelyükön. Sokan nem találják a vágyott egyensúlyt.

tovább »

Sik Endre vezetésével az "Európai Léptékkel a Tudásért" projekt keretében zajlik az magyar-ukrán-szlovák határrégió mobilitásának felmérése. Eszerint a mobilitás fő iránya még mindig leginkább Magyarország.

tovább »

2012.01.04

Az elmúlt években tett újévi fogadalmak eredményességét vizsgálta a Thomson Reuters-NPR friss felmérésében. A felmérés szerint relatív sokaknak sikerült fogyni, illetve leszokni a dohányzásról.

tovább »

2012.01.04

A japán természeti és nukleáris katasztrófával foglalkozó híradásokat követte a legtöbb amerikai médiafogyasztó a tavalyi év során a legnagyobb figyelemmel. Hasonló arányú érdeklődést az olajárak emelkedése és Oszama bin Laden megölése váltott ki.

tovább »

2012.01.04

Az ír állampolgárok 70 százaléka tart attól, 2012-ben nem esz elég pénze arra, hogy kényelmes szinten tartsa életszínvonalát.

tovább »

2011.12.19

Egy nemrég megjelent tanulmány szerint az egyetemi diploma nem jelent egyértelmű garanciát a biztos állásra. Dán munkaerőpiaci adatok alapján a globalizáció és az offshoring tevékenység kedvezhet is, de hátrányt is jelenthet a magasan képzetteknek.

tovább »

2011.12.19

Egy amerikai jótékonysági szervezet hajléktalanoknak szervezett akcióján kérdezte meg a vendégeket, mire vágynak a leginkább karácsonykor. A válasz kissé meglepő: a többség nem fedelet a feje fölé, hanem a megromlott családi kapcsolatainak helyreállítását kívánja.

tovább »

2011.12.19

Hat és 16 év közötti ír gyerekekkel készült vizsgálat szerint a fiatalok közül sokan jobban értékelik a családjukkal eltöltött nyugodt időszakot karácsonykor, mint azt, ha a fa alatt tucatjával várják őket az ajándékok.

tovább »

2011.12.12

Egy friss brit felmérés szerint tízből nyolc megkérdezett szerint családja már nem fér bele a még mindig hagyományosnak tekintett, a szülők és gyermekeik alkotta családmodellbe.

tovább »

2011.12.12

Egy nemrég közölt kutatás összeszedte azokat az élethelyzeteket, amelyektől az amerikaiak különösen tartanak az évnek ebben a szakaszában.

tovább »

2011.12.12

Egy amerikai elektronikai termékgyártó megbízásából készült felmérés szerint az amerikaiak közel kétharmada naponta mintegy három órát ül a televízió készüléke előtt.

tovább »

2011.12.05

Az elmúlt tíz évben látványosan javultak az egészségügyi körülmények Afganisztánban, amelynek köszönhetően csökkent a gyermekhalandóság és a gyermekágyi halál, nőtt viszont a várható élettartam.

tovább »

2011.12.05

A Gallup friss felmérése szerint az amerikaiak mintegy kétharmada próbált már meg fogyni élete során, ám a sikeres testsúlycsökkenést többen kötik a diéta valamely formájához, mint a testmozgáshoz.

tovább »

2011.12.05

Egy brit felmérés szerint a felnőttek nem szeretik, ha a 12 év alatti gyerekeknek is van már saját telefonja. Ugyanakkor a többség vészhelyzet esetén vagy a tanulmányi eredmények ösztönzésére hasznosnak tartja.

tovább »

2011.11.28

Az újabb egyiptomi zavargásokat megelőzően készült közvélemény-kutatás szerint az egyiptomiak többsége tiszta, szabályos választásokra számított.

tovább »

2011.11.28

Bár általánosan elfogadott gondolat, hogy a zuhanyozás víztakarékosabb, így kevésbé környezetterhelő tevékenység, mint a fürdés, egy innovatív brit felmérés szerint a helyi tisztálkodási szokások fényében ez nem biztos, hogy így van.

tovább »

2011.11.28

Egy friss helyi felmérés szerint tízből több mint nyolc, Tel-Avivban élő nő tapasztalta már a szexuális zaklatás valamilyen formáját élete során. Az incidensek többségét a fiatalabb korosztály szenvedi el.

tovább »

2011.11.21

A brit belügyminisztérium kutatása szerint a britek egynegyede sosem lát gyalogos rendőrjárőrt, azonban már ez az eredmény is pozitív elmozdulás az elmúlt évekhez képest.

tovább »

2011.11.21

A PopCap kutatása szerint egy év alatt 71 százalékkal nőtt az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban a számítógépes közösségi játékokkal – mint amilyen a FarmVille vagy a Bejeweled Blitz – játszók száma.

tovább »

2011.11.21

Független elemzők valószerűtlennek és veszélyesnek találják annak a friss kutatásnak az eredményeit, amely szerint a lakosság 73 százaléka elégedett a kabinet munkájával.

tovább »

2011.11.14

Több mint ötezer fővel nőtt a tavalyi évhez képest a száz év feletti állampolgárok száma Kínában, amellyel létszámuk az ötvenezer főt közelíti.

tovább »

2011.11.14

Afrikai bevándorlók körében készült amerikai felmérés szerint az Egyesült Államokba érkezők régi otthonukhoz hasonlóan új hazájukban is inkább tabuként kezelik a HIV/AIDS kérdését.

tovább »

2011.11.14

Friss amerikai kutatás szerint a tinédzser korú fiatalok online közösségeire egyaránt jellemző a barátságos, kedveskedő légkör, de a tinik hajlamosak arra is, hogy akarva-akaratlanul bántsák egymást a közösségi oldalakon.

tovább »

2011.11.07

A Gallup nemzetközi felmérése szerint világszerte eltérően értékelik a nemzeti sajtó szabadságát a fogyasztók. Az összesen 112 ország bevonásával végzett felmérés eredményei szerint átlagosan 67 százalék gondolja szabadnak a sajtót, míg 23 százalék véli úgy, korlátozott a sajtószabadság hazájában.

tovább »

2011.11.07

A születéstervezést támogató Center for Reproductive Rights vizsgálata szerint az évi 20 millió engedély nélkül végrehajtott magzatelhajtás többségét azokban az országokban végzik, amelyek szabályozása szigorúbban rendelkezik a nők reproduktív jogairól.

tovább »

2011.11.07

Az amerikai Gallup felmérése szerint a helyiek 75 százaléka egyetért Barack Obama elnök azon bejelentésével, miszerint az év végéig szinte teljesen kivonják az ország katonáit Irakból.

tovább »

2011.11.02

A BBC World Service megrendelésére készített kutatás szerint a gazdasági válságot alapvetően máshogy látják a világ különböző pontjain.

tovább »

2011.11.02

Intenzív politikai csatározások övezik Amerikában a napenergia kérdését. Egy új kutatás eredményei segíthetnek, hogy a hangsúly a döntéshozók oldaláról a fogyasztói elvárásokra terelődjön.

tovább »

2011.11.02

Kína leggazdagabb polgárainak csaknem fele a távozást fontolgatja az országból, derült ki egy friss kutatásból.

tovább »

2011.10.26

Az ELTE Társadalomtudományi Kara nyolc éve kar, de története sokkal régebbre nyúlik vissza. Azonban történetek, emberek, arcok a homályba vésznek, ha nem gyűjtjük őket. Ezért írunk ki egy olyan pályázatot, amelyben az elmúlt évek, évtizedek képeit keressük, akár a korábbi épületeinkről, régi gólyabálokról, előadásokról. A pályázat nyerteseit könyvcsomaggal ajándékozzuk meg.

tovább »

2011.10.24

Immigropoly  –  Játék a vándorlásról címmel migrációs, böngészőből futtathatótó játék indult. Eddig ilyen nem volt, úgyhogy érdemes szemügyre venni, mit is jelent az, hogy migrációs játék.

tovább »

2011.10.24

Fiatal felnőttek és kiskorúak bevonásával készült brit felmérés szerint sokan szeretnék, ha egyértelműbb figyelmezetések szerepelnének az alkoholos italokon, és ha szigorítanák az italok reklámozási lehetőségeit.

tovább »

2011.10.24

A brit statisztikai hivatal adatai szerint akár tíz évvel is hosszabb ideig élhetnek azok a most születő gyerekek, akik az ország tehetősebb régióiban élnek.

tovább »

2011.10.24

Egy kínai egyetemi felmérés szerint egyre kevésbé bíznak egymásban a kínaiak. A felmérés szerint egy elképzelt baleseti helyzetben sokan hezitálnának, hogy segítő kezet nyújtsanak-e az érintettnek.

tovább »

2011.10.24

A Jövőképp Egyesület október 24-én 18 órakor Elromlásra tervezve címmel a fogyasztói társadalom visszásságairól szervez pódiumbeszélgetést az ELTE Lágymányosi Campusán. A beszélgetőparnterek Kathi Attila, Salgó István, Markovich Réka és Galánati Zoltán.

tovább »

2011.10.17

A TNS Global nemzetközi felmérése szerint, bár a világ leggazdagabb rétegének 80 százaléka még mindig a nyugati országokban él, egyes keleti államokban jóval több a befektethető tőke, mint Európában.

tovább »

2011.10.17

A Gallup-Healthways Well-Being Index felmérése szerint évek óta első alkalommal haladja meg a normál testsúlyú amerikaiak aránya a túlsúlyosakét, igaz, a lakosság negyede még így is súlyosan elhízott.

tovább »

2011.10.17

A Gallup felmérése szerint 39 éves mélypontra csökkent a halálbüntetést támogatók aránya az Egyesült Államokban. Az ország lakosai körében jelenleg 61 százalék ért egyet egyes bűnelkövetők kivégzésével.

tovább »

2011.10.10

Brit és német kutatók közreműködésével készült felmérés szerint a nyugati, demokratikus országokban élők jobban bíznak, mint a keleti, illetve poszt-kommunista államok lakói. Ez az eltérés Németország keleti és nyugati fele között is kimutatható.

tovább »

2011.10.10

Az amerikai törvényhozás tagjainak már jelentős része használja a közösségi média nyújtotta eszközöket, de a szakértők szerint még mindig nem elegen, és nem elég aktívan ahhoz, hogy potenciális választóikat valóban megszólítsák.

tovább »

2011.10.10

A University of Chicago felmérése szerint a nyolcvanas évek vége óta csökken folyamatosan a meleg párok házasságkötését ellenzők aránya. Ma mintegy 131 ezer meleg pár él az Egyesült Államokban házastársakként.

tovább »

2011.10.03

Szeptember 26. és 28. között került megrendezésre a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) támogatásával a VI. Nemzetközi Médiakonferencia Balatonalmádiban. A konferencia lehetőséget adott a szakembereknek arra, hogy megvitassák, hogyan befolyásolják az elektronikus és az nyomtatott médiumok, a számítógépes játékok és a mobiltelefonok a gyermekek és fiatalok fejlődését.

tovább »

2011.10.03

Évi nyolc millió abortuszt hajtanak végre Kínában egy friss felmérés szerint, ráadásul a beavatkozáson átesett nők fele nem először választja a terhesség megszakítást.

tovább »

2011.10.03

Friss felmérés szerint az orosz fogyasztók többségében támogatják azt, a nyár folyamán hatályba lépett szabályozást, amely jelentősen szigorítja az alkoholos italok reklámozását és fogyasztását is.

tovább »

2011.10.03

Ötből három fiatal 15 éves kora után elhagyja egyházközségét. Egy friss felmérés szerint az okok között a keresztény egyházak egyes tanításainak elavultsága, és a modern kori igényekre történő reflektálás hiánya szerepel.

tovább »

2011.09.26

Boldogabbak a férfiak a nőknél, mert jobban megtalálják az egyensúlyt munka és magánélet között. A férfiak jobban odafigyelnek arra, hogy több szünetet tartsanak a munkahelyen, míg a nők sokkal többet vállalnak otthon is.

tovább »

2011.09.26

Friss brit felmérés szerint a 7-14 év közötti gyerekek szívesebben tanulnának az állat- és növényvilágról, valamint a környezetvédelemről, mint a művészetekről vagy az informatikáról. A kutatás szerint sok esetben a gyerekek győzködik szüleiket, hogy éljenek környezettudatosabban.

tovább »

2011.09.26

Az otthonról dolgozó munkavállalók alig harmada végez napi nyolc óra vagy ennél hosszabb idejű munkát. Sokan közülük pizsamában végzik el a minimum feladatokat, miközben hagyják, hogy számos otthoni tényező megzavarja a munkavégzést.

tovább »

2011.09.19

Egy friss felmérés szerint kérdéses, hogy a Nobel-békedíjjal és Oscar-díjjal kitüntetett egykori demokrata párti alelnököt valóban klímaszakértőnek tartják-e az amerikai választók. Természetesen a politikai preferenciák alapján ebben az esetben is jelentős eltérést regisztráltak a kutatók.

tovább »

2011.09.19

Az amerikai társadalomban az elmúlt ötven évben sokat változott a fehérek és a feketék között kötött vegyes házasságok megítélése a Gallup évtizedek óta folytatott felmérése szerint. Az első, 1958-as közvélemény-kutatáskor csupán 4 százalék helyeselte egy fehér és egy fekete amerikai házasságkötését. Sőt, először 1997-ben fordult elő, hogy az amerikaiak többsége elfogadta az ilyen frigyet.

tovább »

2011.09.19

A Times Educational Supplement (TES) nevű szervezet felmérése szerint mind a szülők, mind a diákok több hatalmat adnának a tanárok kezébe a kezelhetetlen, rosszul viselkedő diákokkal szemben. A szülők 91, míg a középiskolás diákok 62 százaléka vélekedik így.

tovább »

2011.09.12

Egyre inkább a marihuána válik a fiatal amerikaiak kedvenc drogjává. Ezzel párhuzamosan csökken a metamfetamin származékok fogyasztása - derül ki az amerikai Substance Abuse and Mental Health Services Administration kutatásából.

tovább »

2011.09.12

Tíz évvel a 2001. szeptember 11-ei terrortámadás után az amerikai Public Relegion Research Institute közvélemény-kutatása szerint az amerikaiak ambivalensen viszonyulnak az ország muszlim közösségéhez.

tovább »

2011.09.12

Egy népszerű sorozat DVD kiadásának apropóján 1500 tinédzsert és 1500 szülőt kérdeztek meg Nagy-Britanniában. A tinédzserkutatás témája a szülők idegesítő viselkedésének feltérképezése volt. A megkérdezett tinik 88 százaléka vallotta be, hogy szüleiknek vannak idegesítő tulajdonságaik, amelyek zavarják őket.  Sőt 72 százalékuk nem szívesen mutatná be szüleit új szerelmének, nehogy „az ősök beégessék előtte”.

tovább »

2011.09.05

A szeptember 11-i terrortámadás 10. évfordulója alkalmából készült felmérés szerint az Egyesült Államokban élő iszlám bevándorlók jól érzik magukat lakóhelyükön, szeretnének integrálódni és elégedettek Obama politikájával.

tovább »

2011.09.05

Hátrányba szorul az éghajlatváltozás miatti aggodalom egyéb környezetszennyezésekkel szemben a Nielsen friss felmérése szerint. Különösen aggasztó, hogy az egyik legnagyobb CO2 kibocsátó országban sokan a természeti ciklusok számlájára írják a felmelegedést.

tovább »

2011.09.05

A Phi Delta Kappa (PDK) és a Gallup tanévkezdési felmérése szerint az amerikaiak többsége úgy véli, a tanítási képesség egy természetes, nem tanulható adottság. Sokan ösztönöznék a kiváló tanuló diákokat, akár saját gyermekeiket is, hogy válasszák a tanári pályát.

tovább »

2011.07.29

Az ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszéke és az MTA Közgazdaságtudományi Intézete nyári egyetemet szervez szeptember 5-6-án az ELTE Lágymányosi Campusán.

tovább »

2011.08.29

A Gallup kutatása szerint jelenleg az amerikaiak bő harmada látja úgy, javultak az etnikai kapcsolatok Barack Obama elnöksége alatt. A választásokat követően még hetven százalék jósolt pozitív változást.

tovább »

2011.08.29

Egy friss felmérés szerint a 8-17 év közötti brit gyerekek jelentős része sosem olvas az iskolai kötelezettségein kívül. Ötből egy fiatal például sosem kapott még ajándékba könyvet, de akad olyan is, aki még sosem járt könyvesboltban vagy könyvtárban.

tovább »

2011.08.29

Izraeli hadsereg tagjai körében készült vizsgálat szerint a meleg katonák mintegy felét éri fizikai vagy szóbeli bántalmazás szexuális orientációja miatt. Ugyanakkor a haderő már 1993 óta engedi, hogy az alakulatok tagjai nyíltan vállalják másságukat.

tovább »

2011.08.26

Az első nagy létszámú ELTE-szociológia/szociálpolitika/szociális munka évfolyam (1992-ben kezdtek) tagjai évfolyamtalálkozót tartanak 2011 szeptember 19-én, 17 órai kezdettel az ELTE Lágymányosi Campusának Északi Tömbjében, a Kari Tanácsteremben.

tovább »

2011.08.22

A Gallup friss kutatása szerint az amerikaiak többsége szerint a főiskolai vagy egyetemi végzettség elengedhetetlen a jó álláshoz. A közvélemény-kutató cég és a Lumina Oktatási Alapítvány közös felmérése szerint a megkérdezett nagykorúak 69 százaléka osztja ezt a nézetet.

tovább »

2011.08.22

A politikai meggyőződések rendszerének átrendeződését tapasztalta legújabb felmérésben a Pew Research Center. Egyre kevesebb választó tudja meghatározni magát a hagyományos republikánus-demokrata választóvonal mentén.

tovább »

2011.08.22

Kultúránként eltér, hogy mennyi időre van szükség a szerelembe esés érzéséhez, illetve, hogy mekkora szerepe van a romantikus szerelmi kapcsolatokban a barátság érzésének – állítja a SAGE tudományos lapcsaládba tartózó Cross-Cultural Research folyóiratban megjelent tanulmány.

tovább »

Friss közvélemény-kutatás szerint az amerikaiak kétharmada érzi úgy, hogy az ország gazdasági helyzete stressz faktorként jelentkezik magánéletében is. Többen komoly vitákat is folytatnak ismerőseikkel a válsághelyzetről.

tovább »

A Pew Research Center vallási kutatóintézete vizsgálata szerint a világ lakosságának harmada él olyan országokban, ahol a vallási hovatartozáson alapuló társadalmi ellenségesség, illetve a vallásgyakorlást korlátozó kormányzati intézkedések száma nőtt az elmúlt években.

tovább »

Brit sta tisztikai adatok szerint a ma születő kislányoknak egy a háromhoz az esélye annak, hogy még a századik születésnapjukat is megünnepelhetik. A fiúgyermekeknek egy a négyhez esélyt prognosztizálnak a szakértők.

tovább »

2011.08.08

Tízből közel hét amerikai hiszi, hogy egyes tudósok meghamisíthatták az éghajlat felmelegedésére utaló adatokat – derül ki egy friss felmérésből. Az Egyesült Államokban sokan vélik úgy, hogy a veszélyeket eltúlozzák, és nem szükséges azonnali választ adni a problémára.

tovább »

2011.08.08

Bár tudományos tények igazolják, hogy az emlékezőtehetségünk közel sem olyan tökéletes, mint szeretnénk, egy amerikai kutatás szerint sokan hiszik, hogy az emlékezet egy kamera képéhez hasonlóan mindent pontosan rögzít, és hogy az emlékek bármikor előhívhatók.

tovább »

2011.08.08

Az Oszama Bin Laden elleni amerikai akció hatására valamelyest csökkenő mértékben ugyan, de még mindig a hadsereg élvezi a legnagyobb bizalmat a pakisztáni lakosság körében az állami szervezetek közül.

tovább »

2011.08.01

A munkavégzés mellett gondviselőként is tevékenykedő amerikaiak többsége betegeskedő, idős szüleit látja el a Gallup friss felmérése szerint. A kutatás rávilágít arra, hogy az ápolási feladatok rengeteg időt és energiát vesznek igénybe.

tovább »

2011.08.01

Jogszabály tiltja Rhode Island államban, hogy kiskorúak szexuális tartalmú üzeneteket küldözgessenek egymásnak. Egy friss felmérés szerint a helyi felsőoktatásban tanulók több mint fele küldött, háromnegyede kapott már hasonló szöveges vagy képes üzenetet.

tovább »

2011.08.01

Brit felmérés szerint munkahelyváltásnál elsősorban a fizetés összege motiválja a munkavállalókat. Egy tavalyi hasonló vizsgálat során még a munkahelyi elégedettséget jelölte meg a többség.

tovább »

2011.07.25

2011. szeptemberében évfolyamtalálkozót szervezünk az első nagy létszámú ELTE szociológia/szociálpolitika-szociális munka évfolyam hallgatóinak. Azok jelentkezését várjuk, akik 1992-ben kezdték meg tanulmányaikat az Intézetben. Minden tanárunktól és az intézeti dolgozóitól is örömmel vesszük, ha csatlakoznak.

tovább »

2011.07.25

A Gallup első alkalommal mért a dohányzás nyilvános helyeken történő tiltása mellett többségi támogatást felmérései során. Az aktuális adatok szerint tízből közel hat amerikai értene egyet azzal, ha nyilvános helyen nem lehetne rágyújtani.

tovább »

2011.07.25

Egy friss kutatás szerint az amerikaiak fele úgy véli, fontosabb az új energiaforrások felfedezése semmint, hogy a jelenleg alkalmazott energiahordozók fogyasztását csökkentsék. Az Egyesült Államokban tízből közel öten vélik úgy, hogy a globális felmelegedés az emberi tevékenységtől független jelenség.

tovább »

2011.07.25

Egy friss felmérés szerint az ún. Y generáció, másképpen az ezredfordulós generáció tagjai azok, akik a legtöbbet használják a különböző közösségi oldalakat, és panaszkodnak leginkább arra, hogy magányosnak érzik magukat.

tovább »

2011.07.18

Egy friss amerikai felmérés szerint sok, párkapcsolatban élő amerikai anya érzi úgy magát néha, mintha egyedülálló szülő lenne. Jelentős részük állítja, párjuk jelenléte ellenére egyedül viszik a gyereknevelés és a háztartás összes feladatát.

tovább »

2011.07.18

Egy, a napokban közzétett felmérés szerint alig ismerik a szomszédságukban élőket az amerikaiak. Többen tudják, milyen autóval jár a szomszédjuk, mint annak vezetéknevét, és többen ismerik a szomszéd kutyáját, mint a gyermekét.

tovább »

2011.07.18

Japán statisztikai adatok szerint az elmúlt évszázadban többszörösére nőtt az egyedül álló fiatal felnőttek aránya. Ennek oka nem az, hogy nem kívánnak megházasodni, sokkal inkább, hogy az elöregedő társadalomnak köszönhetően nem találnak párra.

tovább »

2011.07.11

A Gallup nemzetközi felmérése szerint a fiatal, egyedülálló, iskolázott és anyagilag jobb helyzetben álló személyek azok, akik nagyobb hajlandóságot mutatnak arra, hogy külföldre költözzenek. Magas az elvándorlási kedv az alulfoglalkoztatottak körében is.

tovább »

2011.07.11

A NASA űrsikló programjának leállítása kapcsán végzett felmérés szerint az amerikaiak többsége úgy véli, továbbra is fontos, hogy az Egyesült Államok vezető szerepet töltsön be a világűr és annak rejtélyei feltárásában.

tovább »

2011.07.11

Az Ipsos MORI nemrég közzétett felmérése szerint az emberek jelentős részének a modern világ szekularizáltsága ellenére is fontos szerepet tölt be az életében a vallás. Bár sokan mondják magukat vallásosnak, a nagy világvallások közül az iszlám hívei állítják a legnagyobb arányban, hogy hitük nagyon meghatározó az életükben.

tovább »

2011.07.04

A Peter Davies vezette Child Exploitation and Online Protection Centre vezetője úttörő kutatásuk eredményeiről számolt be. A kutatás a fiatalkorúakat szexuálisan zaklatók körét kívánta feltérképezni az Egyesült KirályságbanA Peter Davies vezette Child Exploitation and Online Protection Centre vezetője úttörő kutatásuk eredményeiről számolt be. A kutatás a fiatalkorúakat szexuálisan zaklatók körét kívánta feltérképezni az Egyesült Királyságban.

tovább »

2011.07.04

Az Economic Intelligence Unit közvéleménykutatása szerint San Francisco a legzöldebb észak-amerikai város, megelőzve Vancouvert és New Yorkot.

tovább »

2011.07.04

Világszerte 6500 nőtt kérdeztek meg 21 fejlett és fejlődő országban. Az eredmények szerint az indiai nők a legoptimistábbak: optimistábbnak bizonyultak sok fejlett országbeli nőtársuknál is. Ugyanakkor az életük jóval stresszesebb, amely elsősorban a hagyományos és a modern női szerep összeegyeztethetőségének nehézségéből fakad.

tovább »

2011.06.27

A Gallup nemzetközi felmérése szerint a nők alig 18 százaléka dolgozik teljes állásban világszerte. A munkaerőpiacon a férfiak összesen háromnegyede, a nők alig fele van jelen.

tovább »

2011.06.27

Friss brit felmérés szerint a külföldre utazó nyaralók számtalan helyzet miatt aggódnak utazásuk során. Ezek közül a legtöbben egy esetleges terrortatámadástól tartanak, míg sokan a rablást, a repülőgép szerencsétlenséget és a megbetegedéseket említették veszélyforrásként.

tovább »

2011.06.27

Bár tisztában vannak a WHO friss állásfoglalásával a mobilhasználat egészségügyi kockázatait illetően, tízből hét amerikai fogyasztó egyáltalán nem tervezi, hogy ennek hatására változtatna mobiltelefonálási szokásain.

tovább »

2011.06.20

Egy amerikai kutatás szerint a dolgozó apák szeretnének párjukkal azonos részt vállalni a háztartási és gyermeknevelési teendőkből, de ennek megvalósítása mégsem sikerül nekik.

tovább »

2011.06.20

Egy friss kutatás szerint hatból egy ausztrál egyetemista lányt erőszakoltak meg élete során, és még többen vannak, akik a szexuális zaklatás különböző formáit tapasztalták. A felmérés szerint ugyanakkor 100-ből ketten fordultak a rendőrséghez segítségért.

tovább »

2011.06.20

Ausztráliában készült kutatás szerint a helyiek jelentős része örülne, ha az ország energiaigényét kizárólag megújuló energiaforrások használatával fedeznék. Az ország a megújulók terén eddig csak a szélenergia alkalmazására tett lépéseket.

tovább »

2011.06.14

Az Útilapu Hálózat szervezésében nemzetközi építőnáborba keresnek önkénteseket Devecserre július 25. és augusztus 7. közötti időszakra. Az önkéntesek a település újjáépítésében vesznek részt, különösen a közparkok megtisztításában.

tovább »

2011.06.14

Egy brit felmérés eredményei szerint generációs váltás szükséges ahhoz, hogy a mentális problémával küzdő betegekkel szembeni negatív társadalmi ítélet jelentősen csökkenjen. Bár a tendenciák pozitívak, még mindig sok a félelem és téves képzet velük szemben.

tovább »

2011.06.14

A Rasmussen Reports friss kutatása szerint az amerikaiak közel fele véli úgy, hogy a nők és a férfiak nem kapnak azonos munkáért azonos bérezést. Sokan ennek okát a diszkriminációban látják, míg mások az eltérő munkatapasztalatot sejtik az egyenlőtlenség mögött.

tovább »

2011.06.14

Az orosz statisztikai hivatal adatai szerint az országban a moszkvaiak dolgoznak a legkevesebbet, ők végzik a legkevesebb házimunkát, de ők azok, akik a legtöbb időt töltik közlekedéssel.

tovább »

2011.06.06

Friss kutatás szerint az orvosi segítséggel végrehajtott öngyilkosság kérdése osztja meg az amerikaiakat – a gyógyíthatatlan betegek életének ily módon történő lezárását közel azonos arányban találják morálisan elfogadhatónak és elfogadhatatlannak.

tovább »

2011.06.06

Felmérés indul az indiai városokban, hogy a kormányzati szervek pontos képet kapjanak arról, hányan élnek szegénységben az urbanizált övezetekben. A kormány célja, hogy az adatok segítségével célzott, a nyomornegyedeket felszámoló programot indítson.

tovább »

A legutolsó izraeli népszámlálás statisztikai adatai szerint a 21. század első évtizedében jelentősen nőtt a diplomások és digitális írástudók száma az országban, igaz a korábbi felmérésekben kimutatott társadalmi egyenlőtlenségek továbbra sem tűntek el.

tovább »

2011.06.06

Egy friss felmérés szerint a fülöp-szigeteki lakosok fele egyetértéssel voksolna, ha népszavazást tartanának a válás legalizálásáról. A Fülöp-szigetek egyike az utolsó olyan katolikus országoknak, ahol még nem engedélyezett a házas felek elválasztása.

tovább »

2011.05.30

A Global Peace Index jelentése szerint a társadalmi elégedetlenség teszi a világot egyre békétlenebb hellyé. A háborús feszültségek kevésbé éreztetik hatásukat, míg a gazdasági nehézségek egyre komolyabb kockázatot jelentenek.

tovább »

2011.05.30

A Pew Research Center friss felmérése szerint az amerikaiak többsége úgy véli, a társadalomnak inkább támogatnia kellene a melegeket, mint elutasítani. Bár az egynemű párok házasságának kérdése még mindig megosztó, egyre többen látják pozitívan, ha a meleg párok gyermeket nevelnek.

tovább »

2011.05.30

Friss brit felmérés szerint több ezer 13-15 éves gyerek lehet az országban, akik valamilyen fegyvert hordanak maguknál. Igaz, a korcsoportba tartozók többsége elismeri, nagyobb az esély arra, hogy önmaguknak okoznak vele sérülést, minthogy önvédelemre legyen szükségük.

tovább »

2011.05.24

A Váltó-sáv Alapítvány fogvatartottak és szabadultak beilleszkedését támogató segítő, civil szervezet 2010 őszén művészeti pályázatot hirdetett meg fogvatartottak számára. Most a beérkezett pályázatok az Alapítvány működési helyén megtekinthetők.

tovább »

2011.05.23

Nemzetközi munkaerő-piaci vizsgálat szerint a magas munkanélküliség ellenére számos vállalkozás nem tudja betölteni nyitott pozícióit, mivel az álláskeresői oldalról hiányzik a jól képzett, tapasztalt munkaerő. Az olyan országokban, mint Japán, India, Brazília vagy Ausztrália lenne a legnagyobb igény a munkavállalók képzettségére.

tovább »

2011.05.23

Egy friss kutatás szerint az amerikaiak úgy vélik, a természetben töltött idő az egyik legnagyszerűbb dolog, amit az élet adhat. A többség ugyanakkor idő hiányában nem él a kirándulások lehetőségével, mert hátráltatná a mindennapok ügyintézését.

tovább »

2011.05.16

A Gallup nemzetközi kutatása szerint nemzetközi szinten a lakosság három százaléka támaszkodik külföldön élő személytől kapott anyagi vagy természetbeni támogatásokra. Mivel ez az arány regionális szinten sokkal nagyobb lehet, a kutatók becslése szerint milliók élhetnek az ilyenfajta segítségből.

tovább »

2011.05.16

A Pew Research Center friss felmérése szerint az amerikai média sokkal nagyobb figyelmet szentelt Oszama bin Laden halálának, mint amennyire ez a hír érdekelte a hírfogyasztókat. A márciusi japán földrengés több fogyasztói figyelmet kapott, mint az al-Kaida vezér megölése.

tovább »

2011.05.16

Kínai nagyvárosokban készült kutatás szerint a házasságban élők alig öt százaléka köt házassági szerződést párjával. A házasulandók mintegy 11 százaléka nyilatkozott úgy, hogy ilyen garanciával lép frigyre.

tovább »


Több közvélemény-kutatás készült az al-Kaida vezér megölésével és ennek hatásaival kapcsolatban. A kutatások szerint az amerikaiak helyeslik Oszama bin Laden megölését, a többség megkönnyebbült a hír hallatán, és nem tart a terrorveszély fokozódásától.

tovább »

A Rasmussen Reports kutatása szerint az amerikaiak harmada a jelenleg érvényes 21 éves korról 18 évre csökkentené a legális alkoholfogyasztás korhatárát. Az elképzelést főleg a fiatalabb korosztály támogatja.

tovább »

Brit felmérés szerint, míg meglehetős kevés brit gyermek sportol vagy mozog rendszeresen, annál többen töltik idejüket otthon videojátékot játszva. A biciklivel rendelkező gyerekek száma jelentősen alulmarad a játékkonzol tulajdonosokéval szemben.

tovább »



2011.05.02

Egy 131 országra kiterjedő kutatás szerint világszerte a 30 év alattiak körében a legmagasabb a munkanélküliségi ráta. Azok, akik dolgoznak, sok esetben alulfoglalkoztatottak, és nem elégedettek munkájukkal.

tovább »

2011.05.02

Egy friss közvélemény-kutatás eredményei szerint minden második amerikai úgy érzi, növekszik a gyűlölet hazájában. Sokan úgy vélik, szigorúbban kellene büntetni az etnikai, vallási vagy szexuális orientáció alapján elkövetett bűncselekményeket.

tovább »

2011.05.02

A néhai pápa boldoggá avatása alkalmából készült kutatás szerint a katolikusok és nem hívők egyaránt elismerik II. János Pál életének érdemeit. Az amerikaiak szerint a boldoggá avatás méltó elismerése a pápa munkásságának.

tovább »


2011.04.27

Az Útilapu Hálózat kérésére osztjuk meg az alábbi felhívást: Ha szeretnéd hasznosan tölteni a nyarad, külföldi fiatalokkal együtt önkénteskedni egy fesztiválon, menekülttáborban, tengerpart-tisztító projektben, vagy máshol, használd ki a lehetőséget és válassz a közel 900 opció közül!

tovább »



2011.04.26

Egy friss felmérés eredményei szerint az amerikai szavazók jelentős része sürgeti az illegális bevándorlás elleni fellépést, többségük, a jelenlegi törvényekkel szemben, nem adna automatikusan állampolgárságot az illegális bevándorlók már az Egyesült Államok területén született gyermekeinek.

tovább »

2011.04.26

Egy évvel a természeti katasztrófát követően az amerikaiak mintegy fele véli úgy, hogy a Mexikói-öböl olajszennyezéstől való megtisztítása valamelyest sikeresnek tekinthető. Egy év távlatából nézve kevesen ítélik hatékonynak a kormány, illetve a British Petroleum válságkezelését.

tovább »

2011.04.26

A II. világháborút követő demográfiai robbanás, a baby boom idején született nők többsége erősen támogatja felnőtt gyermekeit mind anyagilag, mind érzelmileg. Teszik ezt annak ellenére, hogy ők maguk sokkal fiatalabban szakadtak ki a családi fészekből.

tovább »

2011.04.22

Múlt héten került sor a XXX. OTDK Társadalomtudományi Szekciójára a Zsigmond Király Főiskolán. Ebből az alkalomból Ferge Zsuzsa egy nyílt levelet írt az OTDK-n részt vevő előadóknak és tanáraiknak. Ezt a levelet közöljük le teljes terjedelmében.

tovább »

2011.04.21

Az Európai Parlament által nemrég alapított Európai Polgár Díjat idén két kiválóságunk, Ferge Zsuzsa, Karunk professor emeritusa és Böjte Csaba, ferences rendi szerzetes kapta árpilis 20-án. A díjat olyanoknak adományozzák, akik segítik az EU-n belüli integrációt, az unió lakóinak egymás iránti megértését. Büszkék vagyunk rájuk, köszönjük eddigi munkájukat és reméljük, még sokáig végzik állhatatos tevékenységüket.

tovább »



2011.04.18

Az Amerikai Vöröskereszt friss felmérése szerint csak minden ötödik amerikai fiatal hallott már a fegyveres konfliktusokat szabályozó genfi egyezményekről. A többség ugyanakkor úgy véli, jó lenne, ha a humanitárius megállapodást iskolarendszerű oktatás keretében megismerhetnék.

tovább »

2011.04.18

A középiskolások körében jelentkező öngyilkossági hajlam magas arányára hívja fel a figyelmet egy izraeli felmérés. Tízből egy válaszadó állította, próbált már meg önkezével véget vetni az életének.

tovább »

2011.04.18

A TNS felmérése szerint Nagy-Britanniában az évtized legnézettebb televíziós eseménye lehet Vilmos herceg és menyasszonyának házasságkötése, igaz, meglehet, kevesebben fogják nézni, mint ahányan Vilmos szüleit látták egybekelni.

tovább »





2011.04.11

Nemzetközi felmérés eredményei szerint jobban teljesítenek az emberek a szelektív hulladékgyűjtés területén, mint a többi fogyasztói szokás megváltoztatásában. A 28 országra kiterjedő vizsgálat szerint a nők és az idősebbek viselkednek környezettudatosabban.

tovább »

2011.04.11

Egy friss litván felmérés szerint az atomenergiát hagyományosan támogató állampolgárok mintegy fele a nukleáris létesítmények ellenzőjévé vált. Az attitűdváltozás egyértelmű oka a japán katasztrófa.

tovább »

2011.04.11

Nem igazán tudnak sportemberekként viselkedni a brit fiatalok, ha elveszítenek egy-egy mérkőzést. Friss helyi felmérés szerint a nézők között helyet foglaló szüleik magatartása is kifogásolható.

tovább »

2011.04.08

Nagy örömmel jelentjük, hogy az ELTE Társadalomtudományi Kar hallgatói újsága, a TátKontúr nyerte a Magyar Egyetemi és Főiskolai Sajtó Egyesület (MESE) által odaítélt Pro Sperare 2010 díjat, azaz mi lettünk az elmúlt év legnagyobb fejlődésen keresztülment kari lapja. Sőt, mi több: Barcza Dániel újságírónk hozta el a 2010-es Év Írása díjat a riport kategóriában. Gratulálunk a nyerteseknek!

tovább »






2011.04.04

Mérsékelt támogatást élvez az Egyesült Államok részvételével zajló líbiai katonai akció az amerikai lakosság körében a Pew Research Center friss felmérése szerint. Minden második megkérdezett úgy látja, nincs egyértelmű célja a hadműveletnek.

tovább »

2011.04.04

Friss amerikai felmérés szerint még az istenhívők közül is kevesen vélik úgy, hogy a természeti katasztrófákkal egy felsőbb hatalom sújtaná az embert annak bűneiért. Az árvizek, földrengések gyakoriságában inkább a klímaváltozás jeleit sejtik.

tovább »

2011.04.04

Egy görög felmérés eredményei szerint a helyiek jelentős számban vélik úgy, hogy a korrupció az ország legnagyobb problémája. Tízből öten azonban úgy látják, morálisan nem helytelen a közszolgák lefizetése, ha ezzel javíthatnak az igénybe vett szolgáltatás minőségén.

tovább »


2011.04.01

A mai napon elfogadta a Magyar Akkreditációs Bizottság az ELTE TáTK szakindítási kérelmét, amelynek értelmében a jövő évtől táltos- és sámánképzés is felkerül a Kar oktatási portfóliójára. A programot Erasmus Mundus pályázat keretében az ulánbátori Fehérlófia Egyetemmel és a kiribati Bairiki Egyetemmel közösen fogja az ELTE végezni.

tovább »

2011.03.31

A Pécsi Tudományegyetem által idén először megrendezett "Európát vezeteve" című versenyen az ESZELSZ nevű, TáTK-os csapat első helyet ért el a március 24-i döntőben.

tovább »




2011.03.29

Az ELTE TáTK Hallgatói Önkormányzatának lapja, a TáTKontúr már online formában is elérhető. Az oldal azonban több, mint egyszerű online kiadás, számos pluszot tartalmaz a nyomtatott verzióhoz képest. Lehet böngészni a régi lapszámok és korábbi események fényképei között. További információkért látogasson el a TáTKontúr oldalára!

tovább »



2011.03.28

A japán katasztrófa eredményeként, nem meglepő módon csökkent az atomenergia használatának lakossági támogatottsága az Egyesült Államokban. Jelenleg minden második amerikai ellenzi az atomenergia használatát.

tovább »

2011.03.28

Kevesen hisznek Istenben, érzik a gazdasági válság hatásait, anyagi biztonságra vágynak, és nem érdekli őket sem a politika, sem a királyi család – ezek a legfontosabb megállapításai a BBC iskoláskorú gyerekeket vizsgáló kutatásának.

tovább »

2011.03.28

Hét európai országra kiterjedő felmérés alapján tízből hét ember gondolja úgy, életünk végén az utolsó hetek, hónapok minősége fontosabb, minthogy milyen hosszan élhetünk még. A kutatás szerint a fájdalom nélkül lezárható életre vágynak a legtöbben.

tovább »


2011.03.24
Az amerikai (diák)álom: gondtalan, vidám egyetemisták, majd a diplomaosztó után a lehető legjobb állást. De vajon mi rejtőzik a színfalak mögött? Róna-Tas Ákos erre a kérdésre adta meg a választ.
tovább »




2011.03.21

Arab országokban készült felmérés szerint tízből több mint kilenc arab fiatal vágyik arra, hogy demokratikus berendezkedésű államban éljen. A kutatás szerint a demokrácia iránti igény mind az elmúlt évben, mind az év elején kezdődő, a régió több pontjára kiterjedő tüntetéshullám után erősödött.

tovább »

2011.03.21

Átlagosan tízből egy lány esik teherbe még húszéves kora előtt egy, a volt Holland Antillákhoz tartozó szigetországokban készült felmérés eredményei szerint. A kutatás szerint a szexuális oktatás hiánya jelentős szerepet játszik a nem kívánt terhességek bekövetkezésében.

tovább »

2011.03.21

A Pew Research Center friss felmérése szerint jelentős médiafigyelem és médiafogyasztói figyelem kíséri a japán katasztrófahelyzetet az Egyesült Államokban. Az amerikaiak hasonlóan nagy arányban követik a Japánból érkezett híreket, mint ahogy azt a haiti földrengés vagy az indiai-óceáni cunami esetében tették.

tovább »



2011.03.17

A kutatóegyetemi projekt keretein belül ljubljanai konferencián mutathatta be kutatási területét az ELTE Társadalomtudományi Kar tíz survey statisztika mesterszakos hallgatója. A konferenciához kapcsolódó kutatásokról és tapasztalatokról beszélgettünk.

tovább »


2011.03.16

Friss közvélemény-kutatás eredményei szerint az amerikaiak jelentős része úgy látja, az ország vezetésének fontos szerepe van abban, hogy a gyerekkori elhízás problémáját csökkentsék. Elsősorban a demokratáknak, a fiataloknak, az afroamerikaiaknak és a spanyolajkúaknak az a véleményük, hogy a kormánynak megoldást kell találnia erre a kérdésre.

tovább »

2011.03.16

A Rasmussen Reports jelentése szerint most először kerültek többségbe azok az amerikaiak, akik azt szeretnék, ha a katonai alakulatokat legkésőbb egy éven belül kivonnák Afganisztánból. Bár a republikánusok hagyományosan támogatják az afgán missziót, körükben is nőtt a csapatkivonás támogatóinak aránya.

tovább »

2011.03.16

Az elmúlt három évben pozitív irányba javultak a kanadaiak étkezési szokásai. Egy friss felmérés szerint tízből közel nyolcan úgy vélik, egészségesebb ételeket fogyasztanak, mint korábban.

tovább »




2011.03.09

A FSZEK Szociológiai gyűjteménye ismét meghirdeti Online társadalomtudományi adatbázisok című ingyenes foglalkozását felhasználói számára 2011. március 9-10-re.

tovább »


2011.03.07

Közel minden negyedik krónikus betegséggel élő amerikai az interneten keres azonos panaszokkal küzdő személyeket, hogy tapasztalatokat cseréljenek, és hogy kölcsönösen segítsék egymást. A teljes lakosság mintegy ötöde próbál meg online kapcsolatokat építeni egészségügyi problémák jelentkezése esetén.

tovább »

2011.03.07

Egy friss felmérés eredményei szerint az államvezetés szándékai ellenére a kínaiak csak 6 százaléka érzi magát boldognak. A többség az anyagi jólét és a lelkiállapot  szerint határozza meg a boldogságot.

tovább »

2011.03.07

Javuló trendet mutatnak a fejlődési indikátorok Dél-Afrikában. Nőtt az írástudók és továbbtanulók aránya, miközben valamelyest csökkent a bűnelkövetések, elsősorban a gyilkosságok száma.

tovább »

2011.03.04

A Tárki Alapítvány 2011-re is meghirdeti kutatási inkubációs pályázatát, a tág értelemben vett társadalomkutatás hazai és nemzetközi színvonalának emelése és a kutatók támogatása céljából. A pályázat nyerteseinek a Tárki Alapítvány támogatást nyújt ahhoz, hogy kutatási terveik megvalósítása érdekében sikeresen pályázhassanak a megfelelő források megteremtésére.

tovább »





2011.02.28

Egy friss brit felmérés eredményei szerint alacsony önbizalom és ambíció jellemző a brit női munkavállalókra. Többségük hisz az üvegplafon létezésében, és szeretné, ha a cégek pozitív ösztönzőkkel segítenék a nők karrier aspirációit.

tovább »

2011.02.28

Egy összehasonlító kutatás szerint a kanadaiak lényegesen nagyobb arányban hisznek a klímaváltozás létezőségében, mint déli szomszédaik. Kanada a kormánytól vár beavatkozást, az amerikaiak viszont kevésbé tekintik az államvezetést felelősnek.

tovább »

2011.02.28

A kínai munkaerőpiac legfiatalabb rétegét alkotó generáció tagjai iskolázottabbak, ambiciózusabbak szüleiknél. A felmérés szerint a fiatalok a városi életet választják, ahol azonban a munka- és életkörülményeik aggasztóak.

tovább »


2011.02.21

Ferge Zsuzsa szociológus, akadémikus, az ELTE TáTK professor emeritusa vehette át az UNICEF Nagyrabecsülésének csokrát Budapesten. Az UNICEF Magyar Bizottsága azért adományozta az elismerést Ferge Zsuzsának, mert a szociológus több évtizednyi munkásságával, könyveivel, cikkeivel és nyilatkozataival nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy a gyermekszegénység kérdései bekerüljenek a közbeszédbe, és megkerülhetetlenek legyenek a politika számára. - MTI

tovább »

2011.02.22

A Budapesti Nyílt Társadalom Intézet Alapítvány (OSI) Education Support Program-ja egyéves projektje során magyarországi civil kezdeményezések számára kíván platformot teremteni az együtt gondolkozásra, egymás munkájának, tapasztalatainak megismerésére, közösségi szintű beavatkozások megvalósítására, hosszú távú partnerkapcsolatok és együttműködés kialakítására mind egymással, mind az OSI-val.

tovább »


2011.02.21

Egy diktátor eltávolításáért hány ember életét éri meg feláldozni? A legtöbb viselkedéselméleti modell a választ egy a költséggel és a várható haszonnal kalkuláló racionális döntési folyamatban véli megtalálni. Egy friss felmérés azonban azt sugallja, béke és erőszak között nem a ráció dönt.

tovább »

2011.02.21

Egy hongkongi felmérés frissen közzétett eredményei szerint a családi kötelezettségek azok, amelyek távol tartják a nőket karrierjük építésétől. Sokan úgy vélik, hogy a karrier és a családi harmónia együttesen nem érhető el.

tovább »

2011.02.21

Friss felmérés eredménye szerint minden ötödik diákot terrorizálnak kortársai a tajvani iskolákban. A kutatók szerint a kirekesztés, a szóbeli és fizikai bántalmazás formái is gyakoriak.

tovább »

2011.02.16

Bár fontos tradíciónak tartják, hogy kormányuk nemzetközi szinten a demokrácia őreként lép fel, más külpolitikai vonatkozású kérdésekkel összevetve az amerikaiak kisebb hangsúlyt adnak a demokratikus államberendezkedés ösztönzésének.

tovább »

2011.02.16

Friss kutatási eredmények szerint az amerikaiak jelentős része úgy látja, kormánypolitikai hibák vezettek az 1930-as években kialakult nagy gazdasági világválsághoz. Többen az állami kiadáscsökkentést okolják a múlt eseményeiért, amely kiadások valójában nőttek az adott időszakban, nem pedig csökkentek.

tovább »

2011.02.16

Bár nincsenek pontos adatok arra vonatkozóan hány házasság bomlott fel a nemzetközi szinten jelentkező gazdasági visszaesés eredményeként, egy friss amerikai felmérés szerint számos, korábban nehézségekkel küzdő pár döntött a kapcsolat fenntartása mellett az elmúlt időszakban.

tovább »


regisztráció: 2010.02.11

Az ELTE Társadalomtudományi Szakkollégium előadássorozatot szervez az ELTE Társadalomtudományi Karának nemrégiben elhunyt két professzora, Angelusz Róbert és Némedi Dénes emlékére.

tovább »



Szólásszabadság, cenzúramentes média, pártatlan bíróság, halálbüntetés, nemi szegregáció, fundamentalizmus – olyan látszólag egymással összeférhetetlen elvek, amelyeket mégis együttesen vallanak magukénak az egyiptomiak, és amelyek meghatározhatják az ország Mubarak utáni korszakának társadalmi berendezkedését.

tovább »

2011.02.07

Még a rossz gazdasági helyzetnél is jobban tartanak attól az amerikaiak, hogy illetéktelenek hozzáférjenek online adataikhoz. A friss felmérés szerint az oroszok és japánok is a vezető félelmeik közé sorolják online biztonságuk elvesztését.

tovább »

Bár az ország stabilitásának helyreállításában kulcsfontosságú szerepet játszanak a helyi rendvédelmi erők, Afganisztán déli régiójában az elmúlt évben jelentősen romlott a rendőrség megítélése az ENSZ felmérése szerint.

tovább »




2011.01.31

Egy friss kínai kutatás szerint a megterhelő iskolai házi feladatok és a rossz időbeosztás miatt nem alszanak eleget az általános és középiskolás gyerekek Kínában. A felmérés szerint a kínai iskolások több mint fele jóval 10 óra után fekszik le.

tovább »

2011.01.31

Egy friss energiaügyi felmérés szerint tévesen ítélik meg hazájuk hagyományos energiahordozókra támaszkodó iparágának helyzetét az amerikaiak. Sokan nem tudják, honnan importálják a legtöbb olajat, vagy mekkora olajkészletekkel rendelkeznek a nagyobb amerikai cégek.

tovább »

2011.01.31

A Pew Research Center friss felmérése szerint a fogyatékossággal élők körében lényegesen alacsonyabb az internethasználók aránya. A szakértők szerint a különbség a demográfiai tényezők kiszűrése esetén is jelentkezik.

tovább »





2011.01.24

A Gallup nemzetközi felmérése szerint az állampolgári elkötelezettség a fejlett országokra jellemző inkább. A 130 országra, köztük Magyarországra is kiterjedő kutatás szerint a fejlett országokban élők többet tesznek közösségükért, mint mások. Az adatok szerint hazánk az alacsony elkötelezettségű államok közé tartozik.

tovább »

2011.01.24

Friss brit felmérés eredményei szerint gyakorta füllentenek az anyák egymásnak gyermeknevelési stratégiájukról. Nem vallják be például, hogy valójában mennyit engedik tévézni gyermekeiket, vagy milyen rendszerességgel játszik együtt a család, ha úgy látják, a másik anyai jobban teljesít otthoni kötelezettségeiben, mint ők maguk.

tovább »

2011.01.24

A Pew Reseach Center friss felmérése szerint a hat halálos áldozatot követelő arizonai lövöldözést követően sem változott a fegyvertartás megítélése az Egyesült Államokban. A kutatás szerint az amerikaiak jelentős része továbbra is kitart az állampolgárok fegyvertartási jogának védelme mellett.

tovább »




2011.01.17

A Rasmussen Reports friss felmérésében megkérdezettek szerint a Gabrielle Giffords képviselőnő elleni arizonai merényletben, amelyben hat személy életét vesztette, az elkövetőt nem politikai célok vezették. A kutatásban résztvevők csupán kisebb része látja úgy, a bűncselekménynek kiváltója az aktuálpolitikai helyzet volt.

tovább »

2011.01.17

Nem bíznak a politikusokban, és nem tartják őszintének az emberek problémái iránti aggodalmukat a hongkongi fiatalok. A 15-29 évesek többsége úgy véli, a politikusok nem mondanak igazat.

tovább »

2011.01.17

Az Amnesty International felmérése szerint a Haitin élők nők a nemi erőszak egyre nagyobb kockázatának vannak kitéve, miután a tavaly januári földrengés után még mindig nem állt helyre a rend az országban. A nőkre mind az igazságszolgáltatás hiánya, mind lakókörülményeik veszélyt jelentenek.

tovább »

2011.01.17

Mai médiaszemlénk fő témái: diszkóbaleset, médiatörvény, Széchenyi terv.

tovább »

2010.01.14

A cikkek rövid ismertetője a tartalomjegyzék után található.

tovább »

2011.01.13

A jelenlegi demográfiai trendek változatlansága mellett néhány éven belül az arab lakosság száma utolérheti, majd meghaladhatja az Izraelben, a Gázai övezetben és Ciszjordániában élő zsidók számát. A kiegyenlítődés tovább nehezítheti a palesztin – zsidó konfliktus esetleges rendezését.

tovább »

2011.01.13

Friss kanadai felmérés szerint közel azonos nyugdíjtervekkel rendelkeznek a közvetlenül nyugdíj előtt álló baby boomer generáció tagjai és a ma harmincas, negyvenes éveikben járó fiatal felnőttek.

tovább »

2011.01.13

Bár több esetben is ennek ellenkezőjét állítják, egy friss kutatás szerint a videojátékok nem elidegenítik, hanem közelebb hozzák egymáshoz a családtagokat. A felmérés szerint a közös játék egyike a leggyakrabban említett családi programoknak.

tovább »


2010.01.12

A mai naptól megjelentetjük Csató Zsuzsa által készített Szociális szemlét, amely a hazai sajtó szubjaktív, de egyben nagyon tartalmas szemléje arról, hogy mi történik itthon a szociális szférában, a politikában, a médiában, vagyis a társadalomban.

tovább »

2010.01.04

A Hilscher Egyesület 20 évvel ezelőtt azzal a céllal jött létre, hogy támogató közössége legyen az ELTE szociálpolitikus hallgatóinak és oktatóinak. 2011-től az Egyesület megőrizve szociálpolitikai irányultságát, megnyitja kapuit az ELTE Társadalomtudományi Kar összes volt és jelenlegi hallgatója oktatója előtt. Az alábbiakban az Egyesület elnökségének felhívása olvasható.

tovább »

2011.01.03

Egy 128 országra kiterjedő nemzetközi felmérés eredményei szerint még a legfejlettebb országokban is sokan küzdenek olyan anyagi nehézségekkel, amelyek lakhatási problémákat okoznak. A kutatás szerint átlagosan minden harmadik embernek okoz gondot, hogy megfelelő otthont biztosítson maga és családja számára.

tovább »

2011.01.03

A Pew Research Center adatai szerint két környezeti katasztrófa keltette fel a leginkább az amerikai médiafogyasztók figyelmét a tavalyi évben. A Haitit megrázó földrengés és a Mexikói-öblöt elöntő olajszennyezésről szóló híradások hetekre lekötötték az amerikaiak figyelmét.

tovább »

2011.01.03

Egy friss felmérés eredményei szerint számtalan iparágban dolgoznak vállalkozóként a nők Tunéziában. A női vállalkozásvezetők jelentős része, családos, ráadásul önerőből vált sikeressé.

tovább »

2010.12.20

Egy ausztrál felmérés eredményei szerint a helyiek több százmillió dollárt költenek felesleges, nem kívánt ajándékokra, amelyek aztán a szekrény aljában, elfeledve hevernek évekig.

tovább »

2010.12.20

Kanadában még az internet széleskörű elterjedtsége sem veti vissza a postai üdvözlőlapküldés szokását. Egy friss felmérés szerint tízből nyolc kanadai várja lelkesen a postást az ünnepek alatt, remélve, hogy karácsonyi képeslapot hoz.

tovább »

2010.12.20

Kereskedelmi jellege ellenére inkább tekinti vallási, mint szekuláris ünnepnek a karácsonyt az amerikaiak többsége. Sokak szerint a függetlenség napja mellett ez a nemzet legfontosabb ünnepe.

tovább »

2010.12.17

2010 szeptemberében az ELTE Társadalomtudományi Kara a TÁMOP 4.1.2 program keretei között videópályázatot hirdetett hallgatói részére. Bármilyen társadalomtudományokkal kapcsolatos témában lehetett pályázni, rövid videókkal. Összesen négy pályamű érkezett be, melyekre január 15-ig lehet szavazni. Ha tetszik valamelyik videó, akkor az ELTETatk youtube felületre feltöltött verziók alatt található Tetszik gomb megnyomásával fejezhetitek ki, szerintetek melyik legyen a nyertes videó.

tovább »

2010.12.14

A napokban több kutatás is napvilágra került, amelyek azt mutatják, hogy Magyarországon a nők továbbra is hátrányos helyzetben vannak mind a munkaerőpiacon, mind a médiában.

tovább »

2010.12.13

Friss közvélemény-kutatási adatok szerint az amerikaiak többsége a közérdekre nézve veszélyesnek tartja, hogy a Wikileaks a közelmúltban nagy mennyiségű, titkosnak minősített államhivatali iratot szivárogtatott ki.

tovább »

2010.12.13

 

Egy friss kutatás szerint a fenti kérdésre az oroszok szerint a válasz: egy középkorú, házas férfi, aki kreatív munkamorállal és kellő mértékű empátiával rendelkezik, ja, és természetesen maga is orosz.

Egy friss kutatás szerint a fenti kérdésre az oroszok szerint a válasz: egy középkorú, házas férfi, aki kreatív munkamorállal és kellő mértékű empátiával rendelkezik, ja, és természetesen maga is orosz.

tovább »

2010.12.13

Egy összehasonlító kutatás eredményei szerint a kanadaiak és amerikaiak a közvélemény-kutatások során hajlamosan eltúlozni, milyen gyakran is járnak templomba. Velük szemben az európaiak valamelyest őszintébben nyilatkoznak a vallásgyakorlásuk ezen megnyilvánulásáról.

tovább »

Friss kanadai felmérés szerint a kanadaiak közel ötöde trükközik, és állít kisebb-nagyobb valótlanságokat önéletrajzában. Ugyanakkor tízből nyolc munkavállalót frusztrálná, ha tudná, hogy kollégája alaptalan önfényezéssel szerezte meg az állását.

tovább »

Ha a születési ráta ellenőrizetlen marad öt év alatt 50 millió fővel nőhet a lakosság száma, ami súlyosan megterheli az állam szociális jóléti programját, egyúttal annak eredménytelenségét is okozhatja.

tovább »

Az amerikai társadalom nagy része nem lát kifogásolni valót abban, ha a katonák szexuális orientációjukat nyíltan vállalva szolgálnának a hadseregben, igaz a demokrata szavazók megengedőbbek, mint a republikánus pártiak. A Pentagon napokban nyilvánosságra hozott belső felmérése szerint maguk a katonák sem gondolják, hogy a szóban forgó „Ne kérdezd, ne mondd el” – irányelv visszavonása negatív hatással lenne eredményességükre.

tovább »

Friss felmérés eredményei szerint a hongkongiak makacsul ragaszkodnak a tradicionális erkölcseikhez. Tízből több mint heten társadalmilag elfoghatatlannak tartják a homoszexualitást.

tovább »

A két Korea közötti múlt heti összecsapás után készült közvélemény-kutatás szerint az amerikai szavazók egyetértenének, ha a két ország közötti háború esetén az Obama-adminisztráció támogatná Dél-Koreát. Azt viszont nem szeretnék, ha a jelenleg is a térségben állomásozó 28 ezer amerikai katona mellé további csapatokat küldenének.

tovább »

regisztráció: 2010.11.30

„Egyszer csak beugrott: lehetnénk mi a hetes a 375-ből! Hiszen pont hét éve alakult a Társadalomtudományi Kar!” - mesélte dr. Tausz Katalin dékán a kar november 25-én megrendezett születésnapi ünnepségén, mely így ötletes módon illeszkedett az egyetem 375. születésnapi eseménysorozatához.

tovább »

2010.11.30

Dr. Némedi Dénes professzor búcsúztatása 2010. december 3-án (pénteken) 1200 órakor lesz a Fiumei úti sírkert ravatalozójában a kollégák, barátok, hallgatók számára. Hamvait a hozzátartozók szűk családi körben helyezik örök nyugalomra.

tovább »

2010.11.26

November 25-én váratlan hirtelenséggel elhunyt Tomka Miklós, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Szociológia Tanszékének korábbi vezetője, az ELTE Szociológia Tanszékének volt oktatója, nemzetközi hírű vallásszociológus.

tovább »

2010.11.22

Ha a jelenlegi trendek nem változnak, még 75 év mire a dél-afrikai nők a férfiakkal egyenlően lesznek reprezentálva a pénzügyi szektorban. Friss adatok szerint a nők aránya nem nőtt, hanem éppenséggel csökkent az elmúlt tíz évben.

tovább »

2010.11.22

A Pew Research Center friss kutatása szerint ma háromból egy amerikai gyermek olyan családban él, ahol a szülők elváltak, külön élnek, vagy nem házasodtak össze. A kutatók szerint visszaszorulóban van az a családkép, amelynek a házasság képezi az alapját.

tovább »

2010.11.22

Az amerikaiak közel kétharmada nem szabna ki halálbüntetést az elítélt gyilkosokra egy frissen közölt közvélemény-kutatás szerint. A regisztrált szavazók körében csak egyharmad körüli azok aránya, akik nem szavaznának olyan politikai jelöltre, aki a halálbüntetés eltörlését szorgalmazza.

tovább »

2010.11.18

Alkotmány – a kétharmad árnyékában címmel rendezett előadást a Jövőképp – Fiatalok Magyarországért Egyesület az ELTE TáTK-n. A vitán szó esett a Szent Korona tanról, liberáli demokráciáról, kétkamarás parlamentről.

tovább »

Amerikai kutatási eredmények szerint a közhiedelemmel ellentétben nem függ az iskolázottságtól és a jövedelemtől a háztartások szélessávú internetkapcsolattal történő ellátottsága. A kutatók szerint a fehér és színes-bőrű lakosság között akkor is jelentős a különbség, ha e két faktort kiszűrik: ugyanolyan iskolai és anyagi háttérrel rendelkező fehér, illetve afroamerikai háztartás közül az előbbi nagyobb valószínűséggel rendelkezik szélessávú internethozzáféréssel.

tovább »

Közvélemény-kutatási eredmények szerint egyre több afgán érzi úgy, hogy a több évtizednyi konfliktust követően országuk végre jó irányba halad, igaz az Afganisztánt sújtó problémák között még mindig az erőszakot és terrorizmust tartják a legsúlyosabbnak. Az ország nemzetközi szinten továbbra is az egyik legmagasabb korrupciós indexszel rendelkezik.

tovább »

Elégedetlenek a török állampolgárok és szórakozóhely tulajdonosok a tavaly nyáron hatályba lépett dohányzási törvénnyel, amely tiltja a dohányzást a zárt közösségi helyeken. A lakosság többsége szerint a dohányosok joga, hogy eldöntse él-e a kijelölt dohányzóhelyekkel, miközben a vállalkozók a tilalom hatályba lépése után jelentkező működési nehézségekre panaszkodtak.

tovább »

2010.11.09

November elsején meghalt Karunk tanára, Doktori Iskolánk vezetője, szeretett kollégánk, tanárunk, barátunk. Az alábbi sorokban rá emlékezünk Csepeli György írásával.

tovább »

2010.11.08

Friss közvélemény-kutatás eredményei szerint az amerikaiak közel harmada állítja, hogy nincs egyértelmű bizonyíték az éghajlatváltozás bekövetkezésére. A jelenségre bizonyítékot látóknak is csak harmada véli úgy, hogy a felmelegedés az emberi tevékenység eredménye.

tovább »

2010.11.08

A mélyebb jelentésű szeretet, kölcsönös megértés és megbocsátás azok az értékek, amelyeket a Fetzer Institute felmérése szerint együttesen vallanak az amerikaiak. A kutatás szerint a lakosság úgy érzi, a világ túl megosztott, de ha jobban értenénk a más nemzetek által vallott értékeket, kevesebb konfliktus lenne.

tovább »

2010.11.08

Fiatalok, gondolkodók, a közösségi média megszállottjai – így jellemzi egy ausztrál marketing cég szakértője a Generáció C tagjait. A kapcsolat szó angol megfelelője alapján C-vel jelölt generáció tagjai folyamatos online aktivitásuknak köszönhetően a jelenkor véleményvezéreivé nőtték ki magukat.

tovább »

2010.11.04

"A világ pénzügyi rendszere közel van az összeomláshoz, ettől a kormányok "besokaltak" és csődbe mennek." Elkészült a Karunkon szervezett Espanet konferencia videója, amelyet a kattintás után megtekinthet

tovább »

2010.11.03

A 375 éves Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalomtudományi  Kara 2010. november 25-én csütörtökön 15 órától ünnepli karrá válásának 7. évfordulóját. Szeretettel várunk születésnapi ünnepségünkön, amelyen először egy „karneváli ülésszakra” kerül sor, amikor is a Kar oktatói előadásokat tartanak a hetes szám jegyében, majd felvágjuk a Kar tortáját. A részletes programért kattintson!

tovább »

2010.11.04

Szkeptikusak az ukrán választók a vasárnapi önkormányzati választás előtt, sőt minden ötödik válaszadó a szavazatát is értékesítené, hogy így javítson rossz anyagi helyzetén.

tovább »

Az Európai Bizottság napokban publikált tanulmánya arra derített fényt, hogy a gyermekek átlagosan hét éves korukban kezdenek internetet használni, de csak a 9-12 éves korosztály egyharmada véli úgy, hogy elég „a gyerekek számára jó dolog” van a világhálón.

tovább »

2010.11.04

Egyre több vállalatvezető gondolja úgy a világban, hogy a nők bevonása a cégvezetésbe javítja az üzleti eredményeiket, ugyanakkor a cégek egyharmada semmit sem tesz ennek érdekében.

tovább »

Bár a tavaly decemberi, Koppenhágában megtartott ENSZ klímacsúcs csalódottságra adott okot, a rendezvénynek otthont adó ország lakosai azóta csak még nagyobb aggodalommal fordulnak a jelenség felé.

tovább »

A világ internetező lakosságának 90 százalékát reprezentálja a TNS Global azon kutatása, amely szerint a fejlődő országok lakói sokkal nagyobb online aktivitást mutatnak, mint az érett gazdaságoké. Ázsia, Latin-Amerika lakossága nem csak aktívabb, de rendre több időt tölt az internet előtt

tovább »

A Pew Research Center kutatása szerint első ízben csökkent 50 százalék alá a melegházasságot elutasító állampolgárok aránya az Egyesült Államokban. A szakértők szerint az azonos neműek házasságát elutasítók arányának csökkenésével párhuzamosan folyamatosan nő az azt támogatók száma.

tovább »

2010.11.04

A mobiltelefon-piac bővülésével és az olcsóbb tarifáknak köszönhetően egyre nagyobb arányban jellemző, hogy egyes háztartások már nem rendelkeznek vezetékes telefonnal. A Pew Research Center megállapításai szerint a telefonos lekérdezést alkalmazó közvélemény-kutatások eredményei éppen ezért torzulhatnak, ha csak vezetékes hívásokat kezdeményeznek a kutatók.

tovább »

2010.11.04

Tajvani adatok szerint naponta legalább egy kisgyermeket hagynak el a szülei, mert nem tudnak gondoskodni róla. A kicsiknek gyakran 2-4 évet kell várniuk, hogy új otthonra találjanak.

tovább »

2010.11.04

Az ENSZ megbízásából készült felmérés szerint a hazájukba visszatérő iraki menekültek jelentős része bánja, hogy a hazatérés mellett döntött. A hazatérőknek megélhetési gondjaik vannak, nem jutnak kielégítő egészségügyi ellátáshoz, ráadásul a térségben még mindig mindennaposak a civilek életét veszélyeztető robbantások.

tovább »

Növekvő számú svéd fiatal él otthon szüleivel egy friss felmérés eredményei szerint. A 18 és 29 év közötti korcsoportban ráadásul egyre többen vannak, akik se nem tanulnak, se nem dolgoznak…

tovább »

Friss közvélemény-kutatás szerint Málta lakosságának több mint kétharmada támogatná, ha népszavazást írnának ki a válás intézményének bevezetéséről az országban. A felmérés szerint ugyanakkor, a referendumon kevesebben szavaznának a házasság felbontásának lehetősége mellett, mint ellene.

tovább »

Friss felmérés szerint a nők mind műsorvezető-riporterként, mind híralanyként alulreprezentáltak a médiában, ráadásul a sajtó anyagok sztereotip, sokszor valótlan képben tüntetik fel őket. A szakértők szerint a hagyományos médiaplatformok nemi aránytalansága az online média világában is kimutatható.

tovább »

Egy friss kutatás szerint a protestáns és római katolikus amerikaiak kevésbé ismerik vallásukat, mint az ateisták vagy a szabadgondolkodásúak. A kutatás rámutatott arra is, hogy sok válaszadó a saját vallásának legalapvetőbb tanaival sincs tisztában.

tovább »

Egy friss felmérés szerint a munkahelyi nyomás és a párkapcsolati problémák miatt a britek a harmincas éveik közepét tartják életük legboldogtalanabb periódusának.

tovább »

A gyerekek izgalmasnak találják az e-book olvasókat, és talán ez visszacsábíthatja őket az olvasás öröméhez.

tovább »

Az ELTE Társadalomtudományi Karának Polányi-előadássorozata keretében 2010 őszén Csányi Vilmos etológus professzor tart előadást „Humánetológia és a modern társadalom” címmel. Az előadások az érdeklődők előtt is nyitva állnak.

tovább »

Friss egészségügyi felmérés szerint a dél-afrikai lakosság majd kétharmada túlsúlyos vagy kórosan elhízott. Ami még aggasztóbb, többségük a túlsúly ellenére is egészségesnek tekinti magát. A kutatók szerint az adatok egyértelműen azt mutatják, a jelentős mértékű elhízás többé nem a fejlett nyugati társadalmak sajátossága.

tovább »

A lakosság 13 százaléka, vagyis mintegy kilenc millió állampolgár minősül funkcionális analfabétának a Fülöp-szigeteken. A nők körében magasabb az írás-olvasási ismereteiket használni is tudók aránya, mint a férfiak esetében.

tovább »

Öt évvel ezelőtt csapott le hatalmas erővel a Katrina hurrikán New Orleans városára. Napjainkra a város bár újjáépült, de demográfiai mutatói némileg megváltoztak. A lakosság átlagéletkora és átlagos jövedelme magasabb lett, összetétele azonban kevésbé heterogén.

tovább »

Egy indiai kutatás eredményei szerint Indiai lakosságának jelentős része úgy véli, a gazdasági liberalizáció tehető felelőssé a szegények és gazdagok közötti szakadék mélyüléséért. Sokan úgy látják, a szegénység 20-25 év múlva is domináns lesz az országban.

tovább »

Friss indonéz felmérés szerint közel sem olyan jelentős az atomenergia használat társadalmi elutasítottsága, amilyenre számítottak. A kutatás szerint sokan úgy látják, az atomerőművek építésével fedezhető az ország energiahiánya.

tovább »

Egy friss nemzetközi felmérés eredményei azt sugallják, sokan vannak, akik kevés figyelmet fordítanak testsúlyukra. Az emberek jelentős része ritkán áll mérlegre, túlságosan szereti a gyorséttermi ebédet ahhoz, hogy lemondjon róla, és hajlik arra, hogy gyors ebéddel, rágcsálnivalókkal nyugtassa feszült idegeit.

tovább »

8. ESPAnet Éves Konferencia, 2010. szeptember 2-4.

Az ELTE Társadalomtudományi Kar Szociális Munka és Szociálpolitika tanszéke szervezésében kerül megrendezésre az európai szociálpolitikai elemzők és oktatók hálózatának nyolcadik konferenciája. Az ESPAnet programjában idén a gazdasági válság társadalmi vonzatait és a válságra adott válaszokat járják körül a szakértők.

tovább »

Friss felmérés szerint az ausztrál politikusok elfogadják az éghajlatváltozás tényét, sokan azonban zavarban vannak a felmelegedés következményeit illetően. Míg ugyanis a szakértők szerint az átlaghőmérséklet 2 fokos emelkedése is veszélyes, a politikusok 4 Celsius fokos változást sem tartanak veszélyesnek.

tovább »

Kínai valláskutatók adatai szerint 2010-ben már több mint a 23 millió a kínai keresztények lélekszáma az országban. A legtöbben az elmúlt közel 20 évben tértek meg, köszönhetően a kínai kormány nyitottabb államvezetésének.

tovább »

Bár még mindig erősen tartja magát a nyomtatott sajtó az olasz piacon, a helyi fogyasztók egyre nagyobb bizalommal és arányban olvasnak online is híreket. Az internetes médiafogyasztás erősödése ellenére a helyiek továbbra is bizalmatlanok az online vásárlással szemben.

tovább »

Egy friss tajvani kutatás szerint az országra jellemző alacsony születésszám miatt elsődlegesen a leendő édesapákra nehezedő anyagi nyomás tehető felelőssé. A fiatal tajvani férfiak ugyanis megfelelő anyagi biztonság nélkül nem nagyon mernek gyermeket vállalni.

tovább »

Egy friss felmérés szerint a kínai vállalkozók jelentős része úgy véli, 20 éven belül országuk lesz a világ legnagyobb gazdasága. A kutatás szerint a cégek úgy látják, a kemény munka biztosítja számukra a sikert.

tovább »

Amerikai felmérés eredményei a fekete bőrű és spanyolajkú lakosság körében nagyobb a mobiltelefonnal rendelkezők és vezeték nélküli kapcsolaton internetezők aránya, mint a fehér bőrűek esetében. A különbség vélhetően az otthoni számítógépes ellátottságban mutatkozó eltérésre vezethető vissza.

tovább »

Friss kutatási eredmények szerint az amerikai fiatalok ismerik a figyelemelterelődés kockázatait vezetés közben, ám míg sofőrként nem aggódnak ezek miatt, utasként annál ijesztőbbnek találják, ha a vezető telefonál, SMS-t ír vagy eszik a volán mögött.

tovább »

Nem szégyellnek túlozni az ausztrál álláskeresők önéletrajzaikban egy-egy jobb álláshely megszerzése érdekében. Azonban az interjúig eljutni csak egy dolog, a hibás testbeszéd egy amerikai felmérés szerint mindent elronthat.

tovább »

Egy friss indonéz felmérés eredményei szerint az orángutánok feltételezett élőhelyei közelében élő falusiak jelentős része nincs tisztában az állat védettségével és a bántalmazásukat tiltó törvényekkel. A megkérdezettek negyedének volt tudomása orángutánok közelmúltbeli legyilkolásáról.

tovább »

Egy friss kutatás szerint az oroszok jelentős része egyetértene egy olyan tiltórendelkezéssel, ami korlátozná a dohányzást és alkoholfogyasztást a közterületeken és a nyilvános helyeken.

tovább »

Az ELTE TÁTK és a Soteria Alapítvány közös kutatása szerint elsődlegesen a forráshiány enyhítésére használják fel az Európai Unió társadalmi programjaiból lehívható anyagi támogatásokat. A szakértők szerint Magyarország rendkívüli mennyiségű pénzt hív le, ellenben ezek felhasználása a megcélzott társadalmi csoportok helyzetében nem hoz javulást.

tovább »

Egy friss kutatás eredményei szerint hatásosak a dohányzás káros veszélyeire figyelmezető kampányok az új-zélandi fiatalok körében. Az országban egy évtized alatt harmadára csökkent a dohányzó tinédzserek száma, körükben azonban a bennszülött lányok gyújtanak rá a legtöbben.

tovább »

Brit felmérés szerint 1997 óta több mint negyven százalékkal csökkent a lakosság által észlelt bűnelkövetések száma. A csökkenési tendenciát a hivatalos rendőrségi adatok is megerősítik.

tovább »

Egy frissen közzétett közvélemény-kutatás szerint az amerikaiak nem csupán tisztában vannak a gyermekek szexuális bántalmazásának veszélyeivel, de pontosan tudják, melyek azok a kockázati tényezők, amelyek ilyen bűncselekményekhez vezethetnek.

tovább »

Amerikai statisztikai adatok szerint az országban jelenleg ötből egy amerikai tinédzser dohányzik. Habár sokan vannak, akik nem élnek a káros szenvedéllyel, a dohányos fiatalok száma nem csökken elég gyors ütemben.

tovább »

Technológia szakértőkkel készített kutatás eredményei szerint a napjainkban közösségi online felületeken aktív fiatalok életük végéig az internetes információcsere hívei maradnak. Koruk előrehaladtával talán változik majd a megosztott információk tartalma, de a digitális információcsere lehetőségéről nem fognak lemondani.

tovább »

A francia parlament a héten szavazott a teljes arcot eltakaró fátyol viseletét tiltó rendelkezésről. A törvényhozás kapcsán készült közvélemény-kutatás szerint Franciaországban és más nyugat-európai országokban is széles körű támogatást élvezne a tiltó szabály. Az Egyesült Államokban azonban ellenszenvet váltana ki egy ilyen intézkedés.

tovább »

Módszertani változtatásokat javasol egy amerikai kutatócsoport annak érdekében, hogy hatékonyabbá tegyék az éhező családok beazonosítását, és ezzel meggyorsítsák a segítségnyújtást.

tovább »

Egy friss kutatás szerint Kína vállalása, hogy jelentősen csökkenti széndioxid kibocsátását a lakosság körében sem maradt visszhangtalanul. A pekingiek környezettudatosabban élnek, amelynek bizonyítéka, hogy 10-ből kilencen a jövőben csak energiatakarékos terméket akarnak vásárolni.

tovább »

Az egész világon egyre több szülő aggódik amiatt, hogy gyermekeik mivel töltik az idejüket az interneten. A Harris Interactive kutatása szerint az amerikai szülők félelmei jogosak.

tovább »

Az amerikaiak döntő többsége tisztábban van azzal, hogy a jelenlegi felelőtlen energia fogyasztási szokásain változtatni kell. A változtatásban komoly szerepet szánnak az okos energiagazdálkodást segítő eszközöknek, amelyekkel egyszerre spórolhatnak, gondoskodhatnak gyerekeik biztonságos jövőjéről és óvhatják környezetüket.

tovább »

„Gangs, Groups and Guns” címmel hozták nyilvánosságra az ENSZ tanulmányát a szervezett bűnbandák jellegzetességiről. A felmérés legmegdöbbentőbb eredménye, hogy az elmúlt években 132 ezerről 660 ezerre nőtt a bűnszervezetekben tevékenykedő nők száma.

tovább »

Egy nemzetközi felmérés szerint a törökök 85 százaléka úgy látja, a nemzetközi multinacionális cégek hatalmas befolyással bírnak nemzetük gazdasági életére. A törökök 65 százaléka nem örül ennek, és nem kedveli a külföldi tőkét. Ennek ellenére 71 százalékuk pozitív jelenségnek tartja a globalizációt.

tovább »

Egy frissen közzétett kenyai felmérés eredményei szerint nagyon kevés párt köt össze a szerelem, a többség inkább anyagi okokból vagy a gyermekek miatt tartja fenn a házasságot. Mindeközben a kapcsolatoknak rendszerint a pénz okozta konfliktusok, illetve a hűtlenség vet véget.

tovább »

Egy amerikai felmérés eredményei szerint a helyiek többsége úgy látja, apának lenni az egyik legfontosabb szerep a férfiak életében. A nők anyaszerepét a megkérdezettek közel háromnegyede véli alapvetőnek.

tovább »

Egy friss kutatás szerint a G8 és G20 csoportok 2010-es csúcstalálkozóinak otthont adó Kanadát csak a fejlődő országok lakosai látják valódi gazdasági nagyhatalomnak, míg a gazdaságilag legfejlettebb államok polgárai inkább kisebb fajsúlyú nemzetközi szereplőnek tekintik.

tovább »

Az ENSZ Global Compact kezdeményezéséhez csatlakozott vállalatok jelentős előrelépést tettek a munkaerő- és környezetvédelem területén, ellenben továbbra is elmaradásaik vannak az emberi jogi és korrupció elleni vállalkozói intézkedések területén.

tovább »

Egy brit egyetem felmérése szerint a futballrajongók háromnegyede véli úgy, hogy a 32 résztvevő ország nemzeti válogatottjai közül egyes csapatok tagjai jobban hajlanak arra, hogy kisebb trükkökkel csaljanak a vb-n, mint mások. A legtöbben tettetett sérülésekre, kezezésre és időhúzásra számítanak.

tovább »

Egy nemrég közzétett brit kutatás eredményei szerint a nézők úgy látják, az elmúlt tíz évben gyakoribbá vált a szitokszavak használata a televíziós műsorokban, amely meglátásuk szerint nem csak egyszerűen káros, de közvetlenül hozzájárult ahhoz is, hogy a mai fiatalok egyre többet káromkodnak.

tovább »

A National Geographic tizenhét országra kiterjedő felmérése szerint az indiai, brazil és kínai fogyasztók a legzöldebbek, míg az amerikai, kanadai francia és brit állampolgárok fogyasztása bizonyul a leginkább környezetterhelőnek. A kutatás szerint a magyarok az átlagosnál zöldebb életvitelt folytatnak.

tovább »

A Pew Research Center média indexe szerint az amerikaiak a mexikói-öböli olajfúró felrobbanásáról és ennek komoly környezeti hatásairól szóló sajtóbeszámolókat követték a legnagyobb figyelemmel a múlt héten. A kutatás szerint Amerika médiafogyasztói komoly érdeklődést mutatnak a környezeti katasztrófák iránt.

tovább »

Egy 15-19 éves lányok részvételével készült felmérés szerint egyre több amerikai tinédzser hajlik arra, hogy a kevésbé megbízható naptármódszerrel próbálja elkerülni a nem kívánt terhességet. A változás magyarázhatja, a korábbi trendekkel ellentétben miért kezdett el ismét nőni a tinédzserkorú anyák száma az Egyesült Államokban.

tovább »

Egy nemrég közzétett brit felmérés eredményei szerint lelkileg is erősen megterheli a brit munkavállalókat a nemzetközi gazdasági válság, és a céges válságkezelés miatt jelentkező többletmunka. A kevesebb alvás és a gyengébb munkamorál miatt jelentős számú alkalmazott kért orvosi segítséget, és többen kezdtek hangulatjavító gyógyszereket szedni.

tovább »

Egy friss közvélemény-kutatás szerint Makaó lakosai jelentős részben egyetértenek a műanyag alapú bevásárlószatyrokra kivetendő adóval, és elfogadnák, ha környezetvédelmi megfontolásokból a bevásárlóhelyeken fizetni kellene a korábban ingyenesen adott szatyrokért.

tovább »

Összesen tizennyolc országban készült felmérés szerint nemzetközi szinten jelenős számú ember aggódik komolyan a klímaváltozás lehetséges hatásai miatt. Bár az országok között erős eltéréseket mértek, a többség abban egyetért, hogy a kellemetlen következmények mérsékléséhez szükséges, hogy az egyes állampolgárok környezettudatos módon éljenek.

tovább »

Jelentős kritikát fogalmaztak meg a katolikus egyház értékítéleteivel kapcsolatban egy friss közvélemény-kutatás során a litván állampolgárok. Sokan úgy vélik, az egyháznak liberálisabban kellene kezelnie a fogamzásgátlás, a válás, sőt a papi cölibátus kérdését is.

tovább »

Egy frissen közzétett brit kutatás szerint a felnőtt lakosság többsége nem bánná, ha az alkoholt tartalmazó italokon a dohánytermékekhez hasonló figyelmeztető címkéket helyeznének el.

tovább »

Legyen hideg, meleg, extrém vagy átlagos, a briteknek szinte mindegy. A lényeg, hogy van miről beszélni. Legalábbis ez derül ki egy nemrég közzétett helyi felmérésből, amely szerint a ködös Albion állampolgárai nem kevesebb, mint fél évet szentelnek az életükből annak, hogy az időjárásról beszéljenek.

tovább »

Egy nem rég közzétett amerikai kutatás szerint a mai anyukák képzettebben, később és nagyobb arányban vállalnak házasságon kívül gyermeket, mint húsz évvel ezelőtti nőtársaik. Igaz, a modern édesanyák életében a gyermek érkezése sokszor nem tervezett, „csak úgy megtörténik”.

tovább »

Korábban önkéntes munkát végző diplomásokat preferálnak a kínai munkaadók egy friss kutatás szerint. A cégek szerint az önkéntes munka által is megkövetelt elhivatottság, megbízhatóság  és jó kommunikációs készség az, amit a leendő munkavállalóikban keresnek.

tovább »

Érdekes kutatást tett közzé a napokban a Pew Research Center. Felmérésében azt vizsgálta, milyen értékeket társítanak az amerikaiak olyan kifejezésekhez, mint a kapitalizmus, a szocializmus vagy épp a milícia. Az eredmények szerint a szocializmus nem is olyan negatív kifejezés, mint hinnénk, de a kapitalizmust sem értékelik olyan pozitívan, mint várnánk.

tovább »

A Wedding Magazine című brit lap legutóbb közzétett felmérése azt bizonyítja, hogy a hagyományos esküvői ajándékok mára háttérbe szorultak, és helyüket átvette a kevésbé személyes ajándék, a készpénz iránti igény.

tovább »

A novemberben kezdődő kínai népszámlálásra történő felkészülés jegyében felmérik a pekingi állandó lakosság létszámát. A 100 ezer kérdezőbiztos a lekérdezés során a fővárosban élő külföldieket, hongkongiakat, makaóiakat és tajvaniakat is felkeresi a következő egy hónapban.

tovább »

Friss kutatási eredmények szerint a Fülöp-szigeteken élők fele, azaz több millió család tekinti magát szegénynek. A kutatás arra is rávilágított, hogy az elmúlt hónapokban a lakosság harmada éhezett.

tovább »

Friss felmérés szerint az amerikaiak alig harmada javasolná gyermekének, hogy a termelési szektor felé orientálja pályaválasztását. Sokak számára ennél a karrieropciónál még a pénzügyi szféra is vonzóbb, pedig egy évvel ezelőtt még fordított volt a helyzet.

tovább »

Fiatalok, gondolkodók, a közösségi média megszállottjai – így jellemzi egy ausztrál marketing cég szakértője a Generáció C tagjait. A kapcsolat szó angol megfelelője alapján C-vel jelölt generáció tagjai folyamatos online aktivitásuknak köszönhetően a jelenkor véleményvezéreivé nőtték ki magukat.

tovább »


Galéria

Blogketrec

 Blogketrec 

Itt olyan blogok találhatók, amelyek valamiképpen kapcsolódnak a Társadalomtudományi Karhoz. Természetesen várjuk további blogbejegyzések ajánlását a sociomater@tatk.elte.hu címre.

 Soulbook 

Így Facebookoznak a magyar diákok (soulbook.blog.hu)