ELTE TáTK a FacebookonELTE TáTK a TwitterenRSS hírforrás

Mire jó a szakmai gyakorlat?

Munkatapasztalat nélkül nehéz friss diplomásként elhelyezkedni. Bár az elnevezés maga is azt jelöli, hogy az illető még pályája elején van, ennek ellenére a cégek jelentős része a pályakezdőktől is elvárja a szakmai tapasztalatot. A végzéshez közel álló, vagy akár már diplomával is rendelkező fiatalok foglalkoztatására kínálnak megoldást az egyre népszerűbb gyakornoki programok.

A szakmai gyakorlat komoly erőfeszítést igényel a fiataloktól, akik vállalják, hogy a tanulás mellett, szabad óráikban egy vállalat részévé válnak, munkafeladataikat pontosan elvégzik és igyekeznek minél jobb teljesítményt nyújtani a munkaadó számára. Annak érdekében, hogy ez a ráfordítás megtérüljön, és olyan cégnél helyezkedj el, ami egyrészt megfelel a szakmai előmeneteld szempontjából, másrészt kellemesen érzed magad és fejlődési perspektívát is látsz benne, érdemes alaposan végig gondolni, hova adod be a jelentkezésedet.

Először is gondold végig, milyen céljaid vannak, milyen típusú munkakörben és szervezeti légkörben tudod magad elképzelni. Ha nem szeretnél még túl nagy felelősséget vállalni, és csak a gyakorlat megszerzése a cél, érdemes átböngészni a kisebb cégek illetve a rövidebb gyakornoki lehetőségeket kínáló vállalatok ajánlatait. A kis cégek további előnye, hogy a családias munkahangulat mellett tevékenységük összes profilját megismerheted. Ha ezen túlmenő ambícióid vannak, és akár hosszabb időre is lekötnéd magad, tanácsosabb a nagy multinacionális cégek programjai közül válogatni.

Keress olyan helyet, ahol a gyakornoki idő alatt rád váró feladatok meghatározottak. Nézz utána, hogy az adott cégnél valóban szakmai tapasztalatot szerezhetsz, vagy csupán általános irodai munkára akarnak felvenni.

Végül pedig ismerd meg minél jobban a kiszemelt céget, szerezz információkat a programról, a vállalat tevékenységéről és piaci helyzetéről. Ha lehetőséged van rá, lépj kapcsolatba a gyakornoki program egykori résztevőivel is, hogy megosszák veled a tapasztalataikat.

Csakúgy, mint egy valódi állásnál, a gyakornoki helyet sem könnyű megszerezni, a kiválasztási folyamat nagyon hasonló az igazi álláskereséshez: önéletrajzot, motivációs levelet kell írni, majd ez alapján behívnak egy felvételi elbeszélésre.

Nemcsak azért éri meg jelentkezni a gyakornoki programokra, hogy aztán később beleírhasd az önéletrajzodba, hanem azért is, hogy a későbbi jövőd szempontjából hasznos kapcsolatokra és ismeretségekre tehess szert. Ráadásul sok esetben, ha a cégnél üresedés van, az egykori gyakornoki programban részt vettek közül próbálják meg betölteni a megüresedett pozíciót.

Sajnos a gyakorlatok többségért nem jár fizetés, esetleg a nagyobb cégek esetében képzelhető el valamilyen juttatás abban az esetben, ha elégedettek voltak veled. Ennek ellenére, ha megteheted, mindenképpen érdemes elvállalni egy néhány hónapos munkát fizetés nélkül is, hiszen a későbbiek során megtérülhet a befektetett erőfeszítés.

Galéria

Blogketrec

 Blogketrec 

Itt olyan blogok találhatók, amelyek valamiképpen kapcsolódnak a Társadalomtudományi Karhoz. Természetesen várjuk további blogbejegyzések ajánlását a sociomater@tatk.elte.hu címre.

 Nem a pék... 

Közgazdaságtan és melegházasság (eltecon.blog.hu)

 Nyomor széle 

Összeillő fogalmak? Cigánykérdés, kompormisszumkészség, gój motorosok. (nyomorszeleblog.hvg.hu)