Végre megszerezted a diplomádat, de az álláskereséssel gondjaid adódtak? Sajnos közismert tény, hogy a pályakezdő fiataloknak nem könnyű elhelyezkedniük a munkaerőpiacon.
Ma már azonban számos program született a friss diplomások segítésére, ezek egyike a 2005-ben elindított START program. Ha a munkaadó a programban részt vevő pályakezdőt alkalmazza, akkor jelentős járulékkedvezmény illeti meg, így elősegítheti a friss diplomások elhelyezkedését a munkaerőpiacon. Alább megtudhatod, pontosan mit takar ez a kártya, milyen előnyöket jelenhet a számodra illetve hogyan juthatsz hozzá.
A Start kártya kiváltására jogosult, aki:
l felsőfokú végzettség esetén a harmincadik életévét még nem töltötte be, és
l tanulmányait befejezte vagy megszakította, és
l a tanulmányainak befejezését követően először létesít foglalkoztatásra irányuló jogviszonyt.
Pályakezdő fiatal alkalmazása esetén milyen kedvezmény illeti meg a munkaadót?
Ez esetben a munkaadót járulékkedvezmény illeti meg:
l tételes egészségügyi hozzájárulás alóli mentesség,
l a munkaadói járulék és a társadalombiztosítási járulék együttes összege helyett: a foglalkoztatás első kilenc hónapjában a bruttó munkabér tíz százalékának, azt követő három hónapjában húsz százalékának megfelelő fizetési kötelezettség.
A munkaadó milyen összegű járulékalap alapján érvényesítheti a kedvezményt?
l Felsőfokú végzettségű pályakezdő esetében a minimálbér kétszeres összegének megfelelő járulékalap után érvényesítheti a kedvezményt a munkaadó.
Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a keresetednek felső határt szabnak, ám ha ezen felül keresel, akkor a munkáltató az általános szabályok szerint köteles járulékot fizetni.
Mely esetben jogosult a munkáltató a kedvezmény érvényesítésére?
Abban az esetben, ha a foglalkoztatás időtartama a harminc napot meghaladja és a munkaidő eléri a napi négy órát.
Kinek kell kiváltania a kártyát és mikor?
A kártyát a munkavállaló váltja ki a lakóhelyes szerint illetékes APEH kirendeltségen, célszerű azonban akkor igényelni, amikor a munkáltató már döntött a felvételről. A START kártya érvényességi ideje ugyanis két év.
A START kártya az alábbi adatokat tartalmazza:
A kártya tulajdonosának neve, születési ideje, születési helye, anyja neve;
l adóazonosító jel;
l a kiállítás kelte;
l az érvényesség időtartama.
A START programmal kapcsolatban további információkat találhatsz a Szociális és Munkaügyi Minisztérium honlapján (http://www.szmm.gov.hu/main.php?folderID=21107).




