Friss indonéz felmérés szerint közel sem olyan jelentős az atomenergia használat társadalmi elutasítottsága, amilyenre számítottak. A kutatás szerint sokan úgy látják, az atomerőművek építésével fedezhető az ország energiahiánya.
Épülhet az erőmű
Az indonéz Nemzeti Atomenergia Ügynökség és az Indonéz Egyetem Társadalom- és Politikatudományi Kara által készített felmérés szerint az ország lakosságának több mint fele támogatóan áll hozzá az atomenergia használatához. A kutatás eredmények szerint a megkérdezettek 57,6 százaléka egyetért a kormány atomerőművek telepítésére vonatkozó programjával. A felmérés során a válaszadók 24,6 százaléka fejezte ki ellenérzését, 17,8 százalék pedig tartózkodott a válaszadástól.
A szakértők szerint az atomenergia alkalmazásának társadalmi elfogadottsága meglehetősen magas, még Közép-Jáva térségében is, ahol az ország első erőművének megépítését tervezik, 55 százalékos a támogatók aránya.
Az ország 22 régiójában, mintegy 3000 válaszadó megkérdezésével készült kutatás szerint nagy arányú támogatottság mérhető a kormányzati tisztviselők, törvényhozó szervek tagjai, civil aktivisták és háziasszonyok körében is. A támogatók érvelése szerint az atomerőművek építésével megoldható lenne Indonézia hosszú ideje jelentkező energiahiánya. Az ellenzők ezzel szemben aggódnak az atomenergia használat biztonságossága miatt, és más, atom-használó országok példája alapján félnek a nukleáris balesetektől.




