AKTUALITÁSOK |
|
EU |
|
TÁRSADALOM |
|
TÁRSADALOMPOLITIKA |
|
FŐVÁROS |
|
SZOCIÁLPOLITIKA intézményei, szolgáltatásai |
|
LAKHATÁS |
|
ESÉLYEGYENLŐSÉG |
|
KISEBBSÉGI, ROMA ÜGYEK |
|
EGÉSZSÉGKÁRODOTT EMBEREK |
|
KÜLFÖLD |
|
AKTUALITÁSOK
Veszélyhelyzetet hirdettek ki a Sajó térségében - fidesz.hu
Utoljára frissítve: 2011. január 12., 16:45
A kormány mai ülésén áttekintette az árvízi, illetve belvízi helyzetet, veszélyhelyzetet hirdetett a Sajó térségében, valamint megbízta a Vidékfejlesztési Minisztériumot, hogy dolgozza ki a 12 pontos akcióterv részleteit. A kormányülésen elfogadták az Új Széchenyi Terv pályázati eljárásainak egyszerűsítéséről szóló rendeletet is - számolt be a döntésekről Navracsics Tibor a kormányszóvivői sajtótájékoztatón.
x
Nem az árhullám érkezése miatt hirdettek vészhelyzetet - MNO
2011. január 12. 20:59
A veszélyhelyzet kihirdetését nem árhullám érkezése tette szükségessé – hívta fel a lakosság figyelmét a Borsod megyei katasztrófavédelmi igazgatóság azután, hogy a kormány szerdai ülésén veszélyhelyzetet hirdetett az árvízi helyzet miatt Sajóecseg, Felsőzsolca és a Sajó mente körzetére.
x
Katasztrófa: több mint 1800 négyzetkilométer föld áll víz alatt - MNO
2011. január 12.
Több mint 1800 négyzetkilométer földet, azon belül 550 négyzetkilométer termőterületet borít belvíz Jász-Nagykun-Szolnok megyében, 29 településen védekeznek a belterületi elöntések ellen – közölte a megyei kormányhivatal vezetője szerdán egy Törökszentmiklós és Kétpó közötti, víz uralta szántóföld mentén tartott sajtótájékoztatón.
x
Békés megyében már 23 embert telepítettek ki a belvíz miatt - MTI
Belföld•2011. január 12. 17:15
Egy ötfős családot kellett kitelepíteni Vésztő községből a belvíz miatt, így Békés megyében már 23 embert költöztettek ki.
x
Iszapömlés: a bontás és az újjáépítés négymilliárdba kerül - MTI
Gazdaság•2011. január 12. 16:08
A vörösiszap-katasztrófában érintett három legfeljebb 250 lakóházat kell lebontani, és 150 új lakást építeni, mindez nettó 4 milliárd forintba kerül.
x
Megkezdték az iszapömléskor átszakadt gátfal helyreállítását - MTI
Belföld•2011. január 12. 09:38
Megkezdődött a vörösiszap-katasztrófakor átszakadt X-es tározó gátfalának helyreállítása,a sérült kazetta bezárásához 280 ezer köbméter anyagot használnak.
x
Vörösiszap: a kormány gyorsan és határozottan reagált - fidesz.hu
Magyarországnak veszélyes hulladékká kellett volna minősítenie a vörösiszapot - ezt állapította meg egyebek között az Európai Bizottság abban a levélben, amelyet a magyar hatóságokhoz intézett a témáról folytatott elemzésének lezárását követően.
Joe Hennon, a testület szóvivője - az erről szóló sajtóértesüléseket megerősítve - az MTI-nek szerda este elmondta azt is, hogy egyelőre nincs szó arról, hogy a bizottság jogsértési eljárást indítana Magyarország ellen. A testület azt is felvetette, hogy vizsgálják felül az érintett vállalat számára kibocsátott engedélyt.
A sajtóinformációk szerint a bizottság elismerte a kormány gyors és határozott reagálását is a tragédiára.
x
Elismerte a kormány határozott reagálását az Európai Bizottság - MNO
2011. január 12.
Magyarországnak veszélyes hulladékká kellett volna minősítenie a vörösiszapot – ezt állapította meg egyebek között az Európai Bizottság abban a levélben, amelyet a magyar hatóságokhoz intézett a témáról folytatott elemzésének lezárását követően.
x
Európai Bizottság: veszélyes hulladékká kellett volna minősíteni a vörösiszapot - MTI
EU-hírek•2011. január 12. 21:00
Magyarországnak veszélyes hulladékká kellett volna minősítenie a vörösiszapot – ezt állapította meg egyebek között az Európai Bizottság.
EU
Petícióban kérték gyermekek az EU-t a szegénység elleni fellépés fokozására - MTI
2011. 01. 12. 17:29:25
Gyermekek egy csoportja petíciót adott át az Európai Bizottság és az Európai Parlament képviselőinek, azt kérve: az Európai Unió tegyen meg mindent, hogy véget vessen a gyermekszegénységnek. Mint az akciót irányító Eurochild szervezet szerdán...
x
EU: a vallásszabadságról szóló állásfoglalást készítenek elő - MTI
2011. január 12. 19:55
A vallásszabadságról szóló állásfoglalást készítenek elő uniós diplomaták az EU-országok külügyminisztereinek január 31-i tanácskozására - értesült az MTI brüsszeli diplomáciai forrásból. Korábban úgy hírlett uniós berkekben, hogy az álláspontok közelítése még nem érte el azt a szintet, hogy a téma megvitatásán túl úgynevezett közös következtetéseket is megfogalmazzanak a miniszteri ülésen. A dolgok legfrissebb állása szerint azonban 31-én már konklúzió elfogadását tervezik - tájékoztatta szerdán az MTI-t egy uniós diplomata. Az elmúlt héten az Európai Unió fellépését kérte négy tagország - köztük Magyarország -, miután az utóbbi időben keresztényeket ért támadás a világ különböző részein.
x
Nyitrai: Sebességet kell váltania Európának - fidesz.hu
Nyitrai Zsolt, infokommunikációért felelős államtitkár az Európai Néppárt szerdai rendezvényén gyors és hatékony válaszokat sürgetett a spektrumpolitika kihívásaira - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM).
x
Andris Mellakauls: a médiatörvény kiállhatja a próbát - MTI
2011. január 12. 20:30
Ha a magyar médiatörvény rendelkezései összhangban állnak az uniós joggal, akkor nem kell rajta szükségszerűen változtatni - mondta az MTI-nek szerdán Andris Mellakauls, az Európa Tanács média és új hírközlési szolgáltatások operatív bizottságának lett elnöke. A magyar törvény Európai Bizottság általi vizsgálatával kapcsolatban Mellakauls azt mondta: a tény, hogy a bizottság "bekérte" a törvényt, még nem jelenti, hogy mindenképpen változtatni kell majd rajta. Ha egyes kitételei azonban ütköznek a közösségi joggal, szükséges lesz megváltoztatásuk.
x
Médiatörvény: elutasítja a néppárti EP-frakció a Magyarország elleni vádakat - MTI
2011. 01. 12. 19:30:00
Az Európai Néppárt európai parlamenti (EP-) frakciója elutasítja a magyar kormánnyal szemben a médiatörvény miatt elhangzó, "politikailag motivált" vádakat - hangsúlyozta szerdai nyilatkozatában Joseph Daul, a jobbközép,...
x
Communicare ergo sum - Helyes kommunikáció nélkül nincs talpra állás - MTI
Budapest, 2011. január 12., szerda (OS)
Az Európai Parlament szociáldemokrata frakciója vitasorozatot indított a bal oldali kihívások realizálása és a jelen európai politikai erőtér feltérképezése érdekében. A kulcsszó a kommunikáció volt! E tekintetben a bal oldali fejlődés valóban elkerülhetetlen.
x
Ashton: az EU megfelelő intézkedésekre készül Fehéroroszország ellen - MTI
EU-hírek•2011. január 12. 16:08
"Megfelelő intézkedéseket" vizsgál az Európai Unió Fehéroroszország ellen, válaszul a tavaly decemberi elnökválasztást követő eseményekre - közölte Ashton.
x
Néppárti EP-frakcióelnök: elfogadhatatlan lenne a határon túliak választójoga - MTI
Magyarság-hírek•2011. január 12. 17:20
Elfogadhatatlan lenne a választójog megadása a határon túli magyar kisebbségnek -üzente Orbán Viktornak Joseph Daul, az EP konzervatív frakciójának elnöke.
x
Szóvivő: Joseph Daul a nem magyar állampolgárságúak szavazati jogára utalt - MTI
2011. 01. 12. 19:23:04
Joseph Daul, az Európai Parlament néppárti frakcióelnöke valójában a határon túl élő és magyar állampolgársággal nem rendelkező, de magyar származású személyek esetleges magyarországi szavazati jogára utalt elutasító értelemben - pontosította a...
TÁRSADALOM
60 millió ingyen végzett munkaóra- NOL
Czene Gábor| Népszabadság| 2011. január 13.
Magyarországon állítólag nincs nagy hagyománya az önkéntességnek – osztotta meg az egybegyűltekkel a hozzá eljutott információt Sztavrosz Lambrinidisz, az Európai Parlament alelnöke az önkéntesség európai évének közelmúltban tartott budapesti megnyitóján.
F. Tóth András, az Önkéntes Központ Alapítvány ügyvezető igazgatója viszont úgy látja, hogy a mások érdekében térítésmentesen végzett önkéntes munka nálunk is komoly múltra tekint vissza. Csak éppen koronként és tevékenységi területenként más-más kifejezést használtak rá (társadalmi munka, kaláka). A Millenáris Parkban rendezett sajtóbeszélgetésen az ügyvezető igazgató elmondta, hogy tapasztalatai szerint idehaza az idősebb és a fiatal korosztályok egyaránt nyitottak az önkéntes munkavégzés iránt: az önkéntesség terén a volt szocialista tábor országai közül Magyarország – Csehországgal és Lengyelországgal együtt – az élcsoportban foglal helyet.
x
A Megyedemtől és a garáttól az erőszakig - NOL
Ónody-Molnár Dóra| Népszabadság| 2011. január 13.
„1. §.Megyedem köztársaság. 2. §. Megyedem független, demokratikus jogállam. Megyedem köztársaságban minden hatalom a népé, melyet választott képviselői útján gyakorol. 3. §. Minden törvény változtatható, ha a polgárok 75 százaléka úgy dönt. 4. §. Külföldi állampolgároknak kötelező vízummal rendelkezni a belépéshez. (...)
x
Ezrével indítják az eljárásokat a közműcégek - MNO
2011. január 13. 00:03
Hét hónap alatt negyedmilliónál több tartozás behajtását készítették elő a közjegyzők • Pár ezres összegeket sem hagyunk veszni
Ősz óta özönlenek a hitelezői kérelmek – többek között a közműcégektől – a közjegyzőkhöz. A pénzükre váró cégek és polgárok azt kérték a hivatalos személyektől: állítsák ki a kintlevőségek behajtásához szükséges fizetési meghagyást. A jövőben a közjegyzők interneten küldenék el az iratot az adós cégeknek.
Már nem olyan fontos a család - NOL
Matalin Dóra| Népszabadság| 2011. január 12.
Tíz év alatt nagyot nőtt a munka értéke a magyarok szemében. Egyre többen gondolják úgy, hogy a karrier legalább annyira fontos, mint a család – derül ki egy friss kutatásból.
x
A Búcsúszimfóniával köszönnek el a hallgatóktól - MNO
2011. január 12. 17:35
A legrosszabb rémálom következik be azzal, hogy a Magyar Katolikus Rádiónak (MKR) le kell állnia január 16-án 0 órától. Az MKR Haydn Búcsúszimfóniáját sugározza utolsó alkalommal – nyilatkozta Juhász Judit, az MKR vezérigazgató-helyettese szerdán.
x
Aki megállított egy lendületes nagyvárosi apukát - MNO
2011. január 12. 10:22 - Pálffy Lajos
Kisebb csoda Óbudán
A nagyvárosi apukák egyik, népes alfaját képezik azok az egyedek, akik csemetéiket egészen az óvodák, iskolák bejáratáig fuvarozzák böhöm nagy autóikkal. Ezek a roppant öntudattal megáldott férfiak nem ismernek se Istent, se Máriát, mennek előre, ha fúj, ha esik, és egészen eddig úgy tűnt, nincs, aki megállítsa őket.
x
Tribuszerné ismét színre lépett - MNO
2011. január 13. 05:00
A rendőrség megint nyomoz • Margitka rablásról beszél
Tribuszernét kirabolták? Mindenki Margitkájától nem pár ezer forintot emelt el egy zsebes, a hírek szerint több tíz millió forintról van szó. Fájdalom, a pénz nem a sajátja volt. Most sem. Ahogy a kilencvenes évek elején sem, amikor elindította minden idők talán legnagyobb ívű piramisjátékát Komlón és környékén. Több ezer embernek maradt milliárdokkal adósa, amiért kilenc évet kapott.
TÁRSADALOMPOLITIKA
Megállapította az OVB az országos kisebbségi választások eredményeit - MTI
2011. január 12. 18:45
Megállapította az országos kisebbségi önkormányzati választások eredményeit az Országos Választási Bizottság (OVB) szerdai ülésén. Az országos kisebbségi önkormányzatok megválasztásában múlt vasárnap a hivatalosan elismert 13 kisebbség részéről 9.168 elektor (olyan ember, aki tagja települési kisebbségi önkormányzatnak) vehetett részt, közülük 9.018-an jelentek meg a bizottságok előtt, vagyis a részvétel rendkívül magas, 98,36 százalék volt. Az országos választásra vonatkozó szavazatokat a területi választási bizottságok számolták össze hétfőn, és az erről szóló jegyzőkönyveket eljuttatták az OVB-hez.
x
Pálinkás: Szükség volna egy társtudományi alapra - fidesz.hu
2011. január 12., 11:19
Magyarországon egy pályázati dzsungel van, melyben mindenki megtalálja a kiskapukat, és azt, hogyan juthat jelentős összegekhez - jelentette ki az MTA elnöke a Magyar televízió Ma Reggel című műsorában.
x
Jogi segítségnyújtás a kormányablakoknál a jövőben - fidesz.hu
A jogi segítségnyújtás is bekerülhet az integrált kormányzati ügyfélszolgálatok, a kormányablakok szolgáltatásai közé - mondta Répássy Róbert, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium igazságügyért felelős államtitkára szerdán Miskolcon, miután tájékozódott a helyi kormányablak működéséről.
x
Február végén ismerteti a kormány a reformokat - MTI
Gazdaság•2011. január 12. 16:00
Február végére lesz nyilvános a Növekedési és Stabilitási Program. A strukturális reformprogramtól 600-800 milliárd forint megtakarítást vár a kormány.
x
Egymilliárdot költenek tanyafejlesztésre - mindennapi.hu
Az új, tanyasi bolthálózat kiiktatná a felvásárlókat.
Egymilliárd forintos tanyafejlesztési programot indít a kormány az idén, a Magyarországi Tanyákon Élők Egyesületének szakmai programja alapján –– tudtuk meg Balogh József országgyűlési képviselőtől, az egyesület elnökétől.
x
Gyenge osztályzatot kapott a nácik felelősségre vonásáért Magyarország - MTI
Külföld•2011. január 12. 13:43
A náci háborús bűnösök felelősségre vonása kapcsán több más országgal együtt Magyarország is gyenge osztályzatot kapott a Simon Wiesenthal Központtól.
x
MSZP: az emberi jogok felfüggesztését alapozza meg az új alkotmány koncepciója - MTI
Belföld•2011. január 12. 11:55
Az MSZP szerint alapot ad az emberi jogok felfüggesztésére az új alkotmány koncepciója azzal, hogy rendkívüli jogrend bevezetésének lehetőségét veti fel.
x
KDNP: csökkenhetnek a társasházi csődhelyzetek - MTI
Belföld•2011. január 12. 11:03
A társasházi csődhelyzetek elkerülését, illetve számuk csökkenését várja a Kereszténydemokrata Néppárt a januárban életbe lépett társasházi törvénytől.
x
A legtöbb magán-nyugdíjpénztári nyilatkozatot Budapesten nyújtják be - MTI
Gazdaság•2011. január 12. 19:00
A magán-nyugdíjpénztári tagok közül kedden estig 13.854-en jelentették be, hogy ebben a rendszerben kívánnak maradni.
x
Eddig 14 ezren maradnának magán-nyugdíjpénztári tagok - MNO
2011. január 12. 19:02
A magán-nyugdíjpénztári tagok közül kedden estig 13 854-en jelentették be, hogy ebben a rendszerben kívánnak maradni, a legtöbb nyilatkozatot Budapesten nyújtották be – tudta meg az MTI az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságtól (ONYF).
FŐVÁROS
A Fővárosi Közgyűlés elfogadta a költségvetés koncepcióját - MTI
Belföld•2011. január 12. 17:25
Kétórás vita után elfogadta a fővárosi költségvetés koncepcióját szerdai rendkívüli ülésén a Fővárosi Közgyűlés.
x
Szentes Tamás az egészségügyért felelős főpolgármester-helyettes (Frissítve) - kozigpress.hu
2011.01.12 18:35
Szentes Tamást (Fidesz) választotta meg az egészségügyért felelős főpolgármester-helyettesnek szerdai rendkívüli ülésén a Fővárosi Közgyűlés. Megszavazták a főváros költségvetését is. Tarlós támogatja a 4-es metró felülvizsgálatát, és kijelentette, a kisebbségeknek, a hajléktalanoknak és a közterületekre a tervezettnél több támogatás juthat. A Jobbik szerint az LMP a dugódíjért és adóemelésért cserébe feladja elveit és feláldozza Budapestet.
SZOCIÁLPOLITIKA intézményei, szolgáltatásai
Civilek tiltakoznak a NEFMI egyeztetési gyakorlata ellen - weborvos.hu
A tárca mind gyakrabban semmibe veszi a társadalmi egyeztetés írott és íratlan szabályait?Civil és tudományos szervezetek, szociálpolitikusok és egyetemi oktatók tiltakoznak a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) egyeztetési gyakorlata ellen, amely szerintük nem tesz lehetővé érdemi vitát. A közlemény aláírói nyílt és részletes társadalmi vitát szorgalmaznak a mentális zavarokkal és fogyatékossággal élők nagy létszámú otthonainak kiváltását támogató európai uniós pályázatokkal kapcsolatban.
x
A NEFMI semmibe veszi a társadalmi egyeztetés írott és íratlan szabályait - MTI
Budapest, 2011. január 12., szerda (OS)
Civil és tudományos szervezetek nyilatkozata a nagy létszámú tömegotthonok kiváltását támogató európai uniós pályázatok előzetes társadalmi vitája kapcsán.
Alulírottak 2010. december 15-én közös nyílt levélben szóltunk hozzá az európai uniós támogatások felhasználására irányuló 2011-2013-ra vonatkozó akciótervek tervezeteihez, különösen a fogyatékos személyeknek nyújtott lakhatási szolgáltatásokkal kapcsolatos TIOP 3.4.1. és a TIOP 3.4.2. pályázati programokhoz. Levelünk végén a szociális szolgáltatások modernizációja tekintetében elméleti és gyakorlati kompetenciával rendelkező szervezetekként egyeztetést kértünk a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségtől és a Nemzeti Erőforrás Minisztériumtól annak érdekében, hogy a rendelkezésre álló forrásokat Magyarország a leghatékonyabb módon tudja felhasználni a lakhatási szolgáltatások modernizálására. Ezt követően a NEFMI Szociálpolitikáért Felelős Helyettes Államtitkársága 2010. január 6-án napközben kereste meg az aláírókat, hogy január 7-én, 12:00-kor a NEFMI és az NFÜ munkatársainak részvételével szervezi meg a kért egyeztetést
LAKHATÁS
Bedőlő lakáshitelek - meddig tart a kilakoltatási moratórium? - orientexpress.hu
[Nemzetgazdaság] 2011.01.12 17:50
Valószínűleg meghosszabbítja a kormány a kilakoltatási moratóriumot áprilisban - véli a Duna House elemzője. Murányi Ákos szerint azok, akik nem tudják tovább fizetni hitelüket, a legtöbb esetben eladni sem tudják a lakást.
A kilakoltatás és az árverések moratóriuma hatására valamelyest befagytak az ingatlanpiacok, és már jó egy éve állóvízszerű, stagnáló állapot a jellemző - mondta az InfoRádiónak a Duna House elemzője, aki hozzátette: technikailag már nagyon sok lakáshitelnek be kellett volna dőlnie, ám a moratórium visszafogta ezeket. Murányi Ákos szerint ez eredményezte azt, hogy a várakozás, miszerint a bedőlő hitelek miatt tovább csökkennek az ingatlanárak, nem valósult meg.
Az InfoRádió Aréna című műsorában Erdei Tamás, a Magyar Bankszövetség elnöke úgy vélte: a kilakoltatási moratórium piacidegen, nem fenntartható, mert megszünteti Magyarországon a jelzáloghitelezést. Az elemző azonban úgy véli, a jelzáloghitelezést nemcsak ez a rendelkezés fogja vissza, hanem a szigorítások és az, hogy kevesebben vannak azok, akik hitelképesek.
ESÉLYEGYENLŐSÉG
Hátrányos helyzetűek oktatását segíti a Vodafone - Marketinginfo
Marketinginfo.hu - 2011-01-12 09:26
A H2O (Hátrányos Helyzetűek Oktatása) projekt egy nevelési módszert szeretne elterjeszteni. Cél, hogy elősegítsék a különböző szociális, kulturális háttérrel rendelkező gyermekek iskolán belüli együttműködését.
A program egy speciális csoportmunkán és differenciált tanulásszervezésen alapuló tanítási eljárás, amely lehetővé teszi a tanárok számára a magas szintű pedagógiai munkát olyan osztályokban, ahol a tanulók közötti tudásbeli különbség és kifejezőkészség tág határok között mozog.
A Vodafone Magyarország a H2O Projekttel, a Kürt Zrt-vel és a Digitális Esélyegyenlőség Alapítvánnyal közösen hirdette meg hátrányos helyzetű általános iskolák számára a pályázatot. A kiírás olyan magyar általános iskolákhoz szól, ahol az intézményben a hátrányos helyzetű gyerekek aránya meghaladja a 40%-ot, illetve a fenntartó önkormányzat nyilatkozatban támogatja a pályázatot.
KISEBBSÉGI, ROMA ÜGYEK
A cigány férfiak úgy viselkedtek, hogy „itt most ők ám a Janik” - MNO
2011. január 12.
Helyszíni tárgyalás tartását kérte a Cozma-ügy szerdai tárgyalásán az emberöléssel vádoltak közül Sztojka Iván harmadrendű vádlott a Veszprém Megyei Bíróság büntetőtanácsától. Közölte, hogy ott vallomást kíván tenni; a váratlan vádlotti indítványról később dönt a bírósági tanács.
x
Megszűnhet a Fővárosi Roma Oktatási és Kulturális Központ - MR1 Kossuth Rádió
Krónika Báthory Róbert - 2011.01.12. 13:06
A Krónika információi szerint a tavalyi támogatás negyedét kapná Budapesttől a Fővárosi Roma Oktatási és Kulturális Központ, amelyet tavaly hoztak létre egymilliárd forintból. A tervek szerint a kormány inkább egy nemzetközi roma kulturális és kutató központot szeretne létrehozni. Az uniós elnökség egyik fő célja is a közös roma stratégia kialakítása.
EGÉSZSÉGKÁRODOTT EMBEREK
Sportolók, akiket a kormány és Schmitt is cserbenhagyott - HVG
2011. január 12., szerda, 13:30
A Siketlimpia érmesei és pontszerzői közel másfél éve várnak arra, hogy megkapják azt az eredményességi jutalmat, amely az olimpikonok mellett nekik is jár.
KÜLFÖLD
Csőre töltött fegyver a tanórán - MNO
2011. január 12. 21:40
Sobieski Tamás
Csőre töltött lőfegyvere miatt tanóra végén őrizetbe vettek egy 17 éves diákot a belső-portugáliai Castelo Branco körzet székhelyének egyik gimnáziumában.
x
Kivégezte családját az eladósodott nyugdíjas - NOL
MTI| 2011. január 12.
A családja eladósodottsága miatti elkeseredésében megölte anyját, feleségét, lányát, majd önmagával is végzett egy francia nyugdíjas az észak-franciaországi Amiens egyik külvárosában, Pont-de-Metzben - közölte szerdán a helyi ügyészség.
Szerkesztette: Csató Zsuzsa




