ELTE TáTK a FacebookonELTE TáTK a TwitterenRSS hírforrás

Nem alszanak eleget a kínai gyerekek

2011.01.31

Egy friss kínai kutatás szerint a megterhelő iskolai házi feladatok és a rossz időbeosztás miatt nem alszanak eleget az általános és középiskolás gyerekek Kínában. A felmérés szerint a kínai iskolások több mint fele jóval 10 óra után fekszik le.

Gondot okozhat az alvás hiánya

A Global Times által közölt friss kínai kutatás szerint az általános és középiskolás gyerekek közel 57 százaléka még este tíz óra után is a házi feladatával van elfoglalva, így nem kerül időben ágyba ahhoz, hogy az életkorának megfelelő alvásigényét kielégítse. A felmérés szerint minden második szülő aggódik amiatt, hogy az alvás hiánya rossz hatással lehet gyermekük fejlődésére és iskolai eredményeire.

Az általános iskolások 33, a középiskolások 57 százaléka állítja, hogy a leckéje miatt kerül később ágyba. A kutatási jelentés szerint a késői lefekvés alapvető oka lehet az is, hogy a diákok rosszul osztják be tanulásra fordított idejüket, és ezért nem jutnak elegendő alváshoz.

Sok megkérdezett szerint a korai ébresztő is közrejátszik az alváshiány jelentkezésében. A válaszadók negyede érzi úgy, hogy a szükségesnél korábban kell felkelniük a gyerekeknek, hogy időben beérjenek az iskolába. Kínában a tanítás a legtöbb iskolában reggel nyolckor kezdődik, ám a megkérdezettek 16 százaléka meglehetősen messze lakik az oktatási intézménytől, így sokat kell utaznia, míg beér az iskolába.

Galéria

Blogketrec

 Blogketrec 

Itt olyan blogok találhatók, amelyek valamiképpen kapcsolódnak a Társadalomtudományi Karhoz. Természetesen várjuk további blogbejegyzések ajánlását a sociomater@tatk.elte.hu címre.

 Nem a pék... 

Közgazdaságtan és melegházasság (eltecon.blog.hu)

 Nyomor széle 

Összeillő fogalmak? Cigánykérdés, kompormisszumkészség, gój motorosok. (nyomorszeleblog.hvg.hu)