A Duna TV-n 20.40-kor kezdődik a magyar filmtörténet egyik gyöngyszeme az Aranysárkány. Kosztolányi művéből Ranódy László forgatott filmet Mensáros László, Béres Ilona, Tahi-Tóth László és Bessenyei Ferenc főszereplésével. A film Novák Antal gimnáziumi tanár tragikus történetét meséli el. A férfi egyedül neveli lányát, aki tiltott kapcsolatba kezd apja egyik diákjával. Nováknak emellett komoly problémát okoz Liszner Vili nevű diákjának teljesítménye, akit az érettségin is kénytelen megbuktatni. A fiú egy társával bosszút áll és megverik a tanárt.
Luchino Visconti 1971-ben forgatta le Thomas Mann műve alapján a Halál Velencében című alkotását. A főhőst Gustav von Aschenbach, a híres zeneszerzőt Dirk Bogarde kelti életre. A férfi Velencébe utazik, hogy egy szakmailag és emberileg is kimerítő év után a Lidon pihenje ki magát. A pihenés azonban nem hozza meg a várt megnyugvást, sőt egyre több nyugtalanító érzés tör rá a férfira. Gustav nehezen kezeli a váratlan eseményeket, amelyből kiemelkedik egy lengyel fiúcska iránt táplált már-már rögeszmés csodálata és vonzódása. A film 22.55-kor kezdődik a Filmmúzeumon.
Aki az ELTE Társadalomtudományi karának dokumentumfilm fesztiválján elmulasztotta az most bepótolhatja a Messzitávol című film megtekintését. Vécsey Márton alkotását ugyanis 23.10-től megnézhetjük a Duna TV-n. A film Kányád, egy háromszáz lelkes hargitai falu egy évét dolgozza fel ünnepeken keresztül. Középpontjában azok a 16-20 évesek, akik a falu fiatalságát alkotják. Az ő vágyaikat és élet-elképzeléseiket kutatja a film. De legfőképp közelről és belülről mutat egy világot, ami éppen elveszőben van.




