Péntek este a Duna TV-t nézzétek. 20.50-kor kezdődik a Friss levegő című film, amellyel Kocsis Ágnes rendező berobbant a nemzetközi filmes világba. A történet főhőse Viola, aki vécés néniként dolgozik és kedvenc időtöltése kedvenc tévésorozatának nyomon követése. Lányával Angélával ez az egyetlen közös programjuk, máskülönben a kamasz szégyelli anyját és foglalkozását, így kapcsolatuk sem felhőtlen. Az érzékeny alkotás a legjobb első film díját nyerte el a Magyar Filmszemlén.
22.45-kor ugyanitt kezdődik Hajdú Eszter dokumentumfilmje A Fideszes zsidó, a nemzeti érzés nélküli anya és a mediáció. Az alkotást tavaly nagy sikerrel vetítettük az ELTE TáTK dokumentumfilm-fesztiválján. A Schiffer Pál emlékdíjjal kitüntetett film két önálló sztorit dolgoz fel, de egy közös motívum van bennük. Mindkét történet arról szól, hogy hogyan tesz tönkre a nagypolitika egy barátságot, illetve egy házasságot. A film egyszerre megható, elgondolkodtató és megmutatja, hogy milyen örült időket éltünk, élünk itt Magyarországon.
Szombaton szintén a Dunára érdemes kapcsolni. 22.15-től vetítik Sopsits Árpád A hetedik kör című filmjét, amely két kamasz öngyilkosságának apropóján egy sajátos közegben mutatja be a gyerekek kiszolgáltatottságát, manipulálhatóságát és kegyetlenségre való hajlamát. A filmben a Céllövölde után újra feltűnik Nagy Feró.
Aki a nyomasztó történetek helyett izgalomra vágyik azoknak a Coen testvérek egyik legjobb filmjét A halál keresztútján című gengszter mozit ajánljuk Gabriel Byrne, John Turturro, Marcia Gay Harden, Steve Buscemi és Albert Finney főszereplésével. A testvérpár az elmúlt években sorra veszi a hollywoodi zsánereket és mindegyikhez hozzá tud tenni valami sajátos, utánozhatatlan ízt. Coenék zsenialításához ezúttal egy kitörés előtt álló bandaháború szolgál háttérül. A film 23.20-kor kezdődik az m1-en.
Vasárnap az RTL Klubbon 23.30-kor kezdődő A halott menyasszony című Tim Burton animációs filmet nem érdemes kihagyni. Burton zsenialitása ezúttal egy igazán abszurd, de nagyon szerethető történetben mutatkozik be. A sztori főhőse Victor, aki arra készül, hogy elvegye kiválasztottját, Victoriát ám a jegygyűrű egy véletlen folytán egy elátkozott halott menyasszony ujján landol. Az eredeti alkotásban a figuráknak Johnny Depp, Emily Watson és Helena Bonham Carter szolgáltatta a hangját. A filmet 2006-ban jelölték a legjobb animációs film Oscarjára.




