Cinemax 2 egy sokkoló kínai drámát tűz műsorra 20 órától. A Vakugrás az 1990-es évek Kínájában, egy eldugott hegyi faluban játszódik. Itt a lány életnek nincs értéke, így a lány csecsemőket egyszerűen vízbe fojtják. A zárt brutális közösségbe érkezik Bai a főiskolát végzett lány, akit tudta nélkül eladtak egy helyi férfinak. A felvilágosult lány nem tudja elfogadni a helyzetet, és többször megpróbál megszökni. A sikertelen kísérleteivel egyre jobban magára haragítja a közösséget, egyedül a falu tanára próbál segíteni neki a beilleszkedésben.
Egy 19 éves iráni rendezőnő forgatott megdöbbentő filmet egy ötéves kislányról, akinek nincs más vágya, minthogy iskolába menjen. Afganisztánban azonban ez nem egyszerű feladat. Iskolába menet megtámadják „tálibosat” játszó kisfiúk, és majdnem halálra kövezik. Egy Abbas nevű fiú azonban megmenti. Az iskolába érkezve ismét csalódás éri a lányt, mert nem fogadják szívesen. A csalódott lány ekkor hazaindul, de a hazaút is újabb kellemetlen meglepetéseket tartogat a számára. A Duna TV Autonómián 21 órakor kezdődik a Buddha szégyenébe fordul című felkavaró alkotás.
A Viasat3-on 21.30-kon az azóta elhunyt Oscar-díjas rendező Anthony Minghella 1999-es moziját A tehetséges Mr. Ripley-t nézhetjük meg. Patricia Hingsmith hőse többször feltűnt már a mozivásznon többek közt John Malkovich és Barry Pepper alakításában, de talán soha nem volt annyira izgalmas a karakter, mint ahogy a kisfiús karakterű Matt Damon formálja meg. A történet szerint Ripley a milliomos playboy Dickie barátjának kiadva magát azt a feladatot kapja a férfi apjától, hogy hozza haza fiát a hosszúra nyúlt itáliai vakációjáról. A hazugságba belesodródó Ripley megérkezve szembesül Dickie (Jude Law) és barátnőjének Merdithnek (Gwyneth Paltrow) gondtalan hétköznapjaival, és gyengéd érzelmeket kezd táplálni mind a lány, mind a fiú irányába. Dickie-t kezdetben még szórakoztatja a felbukkanó új barát, ám egy idő után terhessé válik ragaszkodása, de ekkor már késő. Ripley-t nem lehet csak úgy lekoptatni.




