ELTE TáTK a FacebookonELTE TáTK a TwitterenRSS hírforrás

Kanapékrumpliknak Hétvége (Február 11-13.)

2011.02.11

PÉNTEK

Ma kora este, 19:15-kor a kellemesebb családi mozi kedvelőinek vetíti a Duna Tv „a Férjhez mész, mert azt mondtam!” című romantikus vígjátékot. Főszerepben Diane Keaton – azaz Dalphie – aki egyedül neveli három lányát: Maggiet, Maet, és Millyt. Habár Dalphie már a hatvanadik életévéhez közeleg, mégsem foglalkozik különösebben születésnapjával, csak egy kívánsága van: a „partiján” legkisebb lánya, Milly egy jóképű fiúval jelenjen meg, jelezvén, hogy most már a kalandozás helyett egy komoly kapcsolatot szeretne az élettől. Titokban a kerítőnő szerepét magára öltő anya hirdetést ad fel egy társkereső oldalon, hogy lányának megkönnyítse a párválasztást,s hogy biztosra menjen, tovább serénykedik azon, hogy Milly a következő fiúba (Johnny)garantáltan beleszeressen. Ha azonban jobban a dolgok mögé nézünk, Dalphi utolsó esélyként tekint lányára: Milly életének útbaigazításával szeretné helyrehozni korábbi hibáját, melynek köszönhetően élettárs nélkül kellett megöregednie. A „Férjhez mész mert azt mondtam” a konzervatív szülői hozzáállás karikatúráját mutatja be, sugallva azt, hogy ez a szülői viselkedésminta már nem életképes a 21. században. A filmet azoknak ajánljuk, akik szeretik a kacagós amerikai vígjátékokat, de nem vonakodnak az érzelmesebb témáktól sem.

A péntek este folyamán, 22:30 kor egy ausztrál dokumentumfilm sorozatot vetítenek az MGM-en, melynek címe Starstruck Classic Collection. A sorozat olyan filmklasszisok portréjait mutatja be, mint például Katherine Hepburn, John Wayne, Jack Nicholson,vagy Dustin Hoffman. A Starstruck Classic tehát elkalauzol bennünket a filmipar klasszikus korába, amikor az első amerikai filmcsillagok és filmzenészek születtek. Ma este Burt Reynolds élete és munkássága van műsoron, ezért ezt a részt Burt kedvelőinek dedikáljuk.

SZOMBAT

Szombat este egy klasszikus akciófilmmel kecsegtet minket az MGM, az 1971-es Piszkos Henryt tekinthetik meg a nézők. A filmben egyik legikonikusabb szerepében tűnik fel Clint Eastwood, amikor Henry Callahan bőrébe bújva, nyomozóként osztja az igazságot San Francisco utcáin. „Piszkos” Henry Callahan a markáns, sötét humorú, ha kell - szabályokat megsértő amerikai zsaru archetípusa, aki azt a megbízást kapja, hogy a magát Skorpiónak nevező pszichopata sorozatgyilkost elkapja, mielőtt az újra lecsapna. Henry felügyelőként mindent bevet, ám a nagy rajtaütésnél erőszakot alkalmaz, így Skorpiót újra szabadon engedik. Magányos hősünk ezek után jelvénye és pisztolya nélkül ered újra a bűn nyomába. Henry cinikus, kegyetlen karaktere a 70-es években még újdonságnak számított, a filmet tehát ennek tudatában nézzük, de Eastwood-ot ismerve a humoros párbeszédek sem maradnak majd el! Henry módszereit azonban ne próbáljuk ki házon kívül, az igazságosztást hagyjuk csak Clint Eastwoodra, aki szombat este 21:55-kor lesz látható az MGM-en.

A komolyabb filmek kedvelőinek ajánlanánk a Goodbye Bafana című angol-belga-luxembourgi –dél afrikai-francia-német koprodukciót. A film Nelson Mandela életének azon epizódját meséli el, amikor Dél-Afrikában, Robben szigetén tartották fogva a későbbi miniszterelnököt. A majdnem kétórás mű  forrásértékű információkat közöl Mandela raboskodásának körülményeiről, melynek alapjául Mandela egykori börtönőrének (Gregory)  emlékiratai szolgálnak. A film emellett részletesen illusztrálja a Dél-Afrikai apartheid szörnyűségeit, üzenete pedig az, hogy egy eszme mennyire megérintheti és megváltoztathatja még bigott embereket is. A Goodbye Bafanát szombat este 21:05-kor láthatják az M2-n.

VASÁRNAP

A vasárnap esti filmajánlónk egy 2009.-es magyar mozifilm, melynek főszereplője a könnyűvérű András (Csányi Sándor). András Lilla nevű szerelmével nemrégiben költözött össze, s minden idilli egészen addig, amíg Lilla be nem jelenti hogy terhes. Főhősünk tudatalattijából ekkor felszínre tőr a „kapuzárási pánik”, s talán zavarodott elméje teszi vele, hogy másnap hazaérve egy másik Lilla nevű lány várja őt lakásában, aki azt állítja ő a szerelme. Andrásnak ettől a perctől kezdve megváltozik az élete:egy másik dimenzióba kerül, ahol naponta váltakoznak a Lillák ágyában. Habár hősünk eleinte tragikusan fogja fel az eseményeket, egy idő után alkalmazkodik az új szabályokhoz, de mindvégig az eredeti Lilláját keresi. A Poligamyt egy mélyebb lélektani filmként is lehet értelmezni, de Csányi Sándor játéka önmagában is garancia a szórakozásra. S hogy András esete egy álom, vagy esetleg valami tréfa, az kiderül vasárnap este 20:00-kor az HBO-n!

Richard Gere haditengerész uniformist ölt magára a Garni Zóna című romantikus drámában, melyben Zack Mayoként egy kiképzőtáborba jelentkezik, hogy elkerülje alkoholista apja szomorú sorsát. A kiképzésen a kőkemény parancsnok, Grosset Jr farag férfit főhősünkből, de barátként óvva inti őt a közelben élő, tisztekért rajongó fiatal lányoktól. Zack egy kimenőjén azonban megismerkedik Paulával, így nem tudja elkerülni a szerelmet. Egy film a barátságról, hazaszeretetről, becsületről. A Viasat 3 által este 21:55-kor vetítésre kerülő filmet a romantikus- háborús filmek kedvelőinek a figyelmébe ajánljuk, mely értékközvetítésével, s David Keith emlékezetes alakításával felemelő élményt nyújt.

Galéria

Blogketrec

 Blogketrec 

Itt olyan blogok találhatók, amelyek valamiképpen kapcsolódnak a Társadalomtudományi Karhoz. Természetesen várjuk további blogbejegyzések ajánlását a sociomater@tatk.elte.hu címre.

 Nem a pék... 

Közgazdaságtan és melegházasság (eltecon.blog.hu)

 Nyomor széle 

Összeillő fogalmak? Cigánykérdés, kompormisszumkészség, gój motorosok. (nyomorszeleblog.hvg.hu)