|
|
|
|
|
|
|
EU
EU: nem fizethetnek alacsonyabb biztosítási díjat a nők - HVG
Az Európai Unió Bíróságának keddi döntése szerint a biztosítótársaságok és a nyugdíjpénztárak szerződéseiben nem vonatkozhatnak eltérő szabályozások a nőkre és a férfiakra, mert az nemi diszkriminációval egyenértékű.
x
Heller kontra Fidesz az EP-ben - NOL
Blahó Miklós Brüsszel | Népszabadság | 2011. március 2.
Telt ház várta a zöldek által jól beharangozott Heller Ágnest az Európai Parlament egyik konferenciatermében. Úgy látszik, a médiavita után már a magyar demokrácia állapotáról szóló fejtegetés hírére is sokan egybegyűlnek. A másfél órás program azonban magyar belpolitikai vitává vált, ahogy a jobbikos Morvai Krisztina után a fideszes képviselők is sorra kikérték maguknak Heller Ágnes téziseit, ám fellépésüket gyakorta értetlen fejcsóválás fogadta.
x
Heller: A magyarok szolgalelkűek - MNO
A Brüsszelben vitatkozó filozófus szerint Orbán Viktor centralizál, de ezért még fizetni fog
2011. március 2.
Az Európai Parlament zöld-frakciójából kiküldött meghívó is emelte Heller Ágnes filozófus tegnapi „nyílt vitájának” hangulatát, ugyanis az elektronikus levél átalakítás nélküli kinyomtatása után vezetéknevéből csak a „Hell” (pokol) maradt.
TÁRSADALOM
x
Nem mutathatók ki trendszerű elmozdulások a diákoknál - MNO
2011. március 1.
Statisztikai értelemben vett, trendszerű elmozdulások egyik kompetenciaterületen sem mutathatók ki a diákok készségeit és képességeit górcső alá vevő tavalyi felmérés eddigi eredményei szerint, attól eltekintve, hogy a PISA-mérésekben tapasztalt szövegértésbeli fejlődés a hazai mérési rendszerben is kimutatható. Ezt az Oktatási Hivatal (OH) közölte kedden, miután nyilvánosságra hozták a 2010. évi országos mérések egyéni és iskolai eredményeiről szóló jelentéseket.
TÁRSADALOMPOLITIKA
Az egyházak továbbra is egyeztetnének - Magyar Hírlap
A négy történelmi egyház szeretné, hogy az egyházi felsőoktatási intézmények együttesen is létrehozhassanak doktori iskolákat – közölte a Magyarországi Református Egyház kommunikációs szolgálata.
x
Hoffmann Rózsa álmai iskolájáról: A bolognai új receptje - 168 Óra
Szerda, 2011. március 2. 06:37
Állítja, szó sincs komoly ellentétről Pokorni Zoltán és közte, most épp összehangolják a nézeteiket. Új felsőoktatási törvényt akar, valamint több pénzt és több tanárt a közoktatásba. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatásért felelős államtitkárát LAMPÉ ÁGNES kérdezte.
x
Tankötelezettség 15 éves korig - NOL
Ónody-Molnár Dóra | Népszabadság | 2011. március 2.
Bár mindenki azzal számolt, hogy a tankötelezettség korhatárát 17 évre szállítják le, hiszen ezt tartalmazza a közoktatási törvény tervezete, tegnap kiderült, hogy Orbán Viktor nem könnyen hagyja eltántorítani magát: ő tavaly 15 éves korhatárról beszélt, s így is lett. A szakma szavakhoz sem jut a döbbenettől.
x
Egy támogatás és egy tagadás - Magyar Hírlap
Megoszló vélemények az oktatási koncepciókról
Sem az új közoktatási törvényre, sem pedig a pedagógus-életpályamodellre nincs szükség a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint.
x
Buta társadalmat akar a kormány? - NOL
NOL| 2011. március 1.
Észbontó ötletnek tartja az oktatási kötelezettség korhatárának 15 évre leszállítását a Magyar Pedagógiai Társaság ügyvezető elnöke.
Trencsényi László a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában azt mondta, hogy ez a kormányzati elképzelés szembe megy minden racionalitással, mint fogalmazott: ez olyan, mintha buta társadalmat akarnának reprodukálni.
Szerinte Taigetosz törvényre kell átnevezni a Széll Kálmán tervet. Azt mondta: ráadásul szalonrasszizmus is fellehető az elképzelés mögött, hiszen nagyon pontosan behatárolható, hogy mely népcsoportot céloz meg a tervezet.
x
Pécsi ámokfutás elfeledve: visszalazítaná a fegyvertartást a kormány - NOL
L. K.| NOL| 2011. március 1.
Visszaállítja a kormány a sportlövők fegyvertartására vonatkozó korábbi szabályokat. Az engedély kiadásának feltételeit korábban azért szigorították, mert a pécsi egyetemi ámokfutó 2009 őszén sportolóként birtokolt pisztolyával ölt meg egy embert.
x
SEMJÉN: 2013-IG LÉTREJÖN A MAGYARSÁG HÁZA - Magyar Hírlap
"Egyetlen magyar kultúra van, amely magába foglalja a különböző nemzetrészek sokszínű kultúráját"
KÜLFÖLD
KIRÚGTÁK A ZSIDÓZÓ DESIGNERT A DIORTÓL - Magyar Hírlap
A Dior-ház kedden menesztette antiszemita incidense miatt John Gallianót. A The Sun brit bulvárlap birtokába került videó tanúsága szerint a világhírű designer egy kávézóban Hitlert éltette.
Galliano ellen egy pár tett panaszt a múlt héten, a vádlók állításai szerint a gibraltári születésű brit tervező heves vitában fajgyűlölő és antiszemita kijelentéseket tett rájuk egy párizsi bisztró teraszán. A Dior-ház felfüggesztett vezető tervezője hevesen tagadta a vádakat, és a maga részéről rágalmazás és becsületsértés miatt nyújtott be keresetet.
Az 50 éves alkotó azonban nincs könnyű helyzetben, a Le Parisien című napilap hétfői számában egy olyan nőt szólaltatott meg, aki szintén antiszemita kirohanások miatt jelentette fel a tervezőt. A nőnek két tanúja is van, de annak idején azért nem tett feljelentést, mert Galliano láthatóan ittas volt az incidens idején – írta az újság. Az újabb eset után azonban meggondolta magát.
Szerkesztette: Csató Zsuzsa




