ELTE TáTK a FacebookonELTE TáTK a TwitterenRSS hírforrás

Kanapékrumpliknak – Március 10. (csütörtök)

A Kétely című film 1964-ben játszódik a bronxi St. Nicholas iskolában, ahol a karizmatikus és a többi tanárhoz képest engedékeny és laza Flynn atya nagy népszerűségnek örvend a diákok körében. Az iskolai vaskezű igazgatónője, Beauvier nem lelkesedik az atya módszerereiért, így kapva kap az alkalmon, amikor a kezdő James nővért megvádolja a férfit, hogy túlságosan közeli viszonyt táplál az egyik tanítványával. Beauvier minden bizonyíték nélkül boszorkányüldözésbe kezd, és egyetlen cél lebeg a szeme előtt: Flynn eltávolítása. A film főszerepeit Mery Streep, Philip Seymour Hoffman és Amy Adams alakítják. A Kétely 19.40-kor kezdődik az HBO-n.

Helen Hunt első rendezése egy keserédes romantikus film, amelyben rögtön magára osztotta a főszerepet. Ő játssza Aprilt a harminckilenc éves kapuzárási pánikban szenvedő New York-i tanárnőt, aki még nem mondott le egy kisbabáról. Házassága azonban instabil, sőt férje egy napon el is hagyja. Ekkor toppan be váratlanul az életébe egyik tanítványának jóképű apja, Frank, akinek közeledésétől kezdetben elzárkózik, de végül beadja a derekát. Az igazi bonyodalmak azonban csak ekkor kezdődnek, amelyet csak tetőz, hogy felbukkan April édesanyja, aki annak idején csecsemőként lemondott lányáról. Hunt mellett a főszerepeket a friss Oscar-díjas Colin Firth, Mathhew Broderick és Bette Midler alakítja. Az „Amikor minden változik” 21.25-kor kezdődik a TV 2-n.

Nem mindennapi belga dokumentumfilmet láthatunk a Duna TV-n 23.10-től. A Kabbala Kabulban film főhősei Isaac Levy és Zebulon Simantov a két utolsó zsidó Kabulban. A két férfi gyűlöli egymást, már 10 éve nem is beszélnek, holott egy házban élnek. Isaac a földszinten amuletteket árusít, míg Zebulon az emeleten feketén gyártott borával csencsel. Isaac és Zebulon hetet-havat összehordanak egymásról a doksi rendezőjének, aki amolyan utazóügynökként közvetít a haragosok között.

 

Galéria

Blogketrec

 Blogketrec 

Itt olyan blogok találhatók, amelyek valamiképpen kapcsolódnak a Társadalomtudományi Karhoz. Természetesen várjuk további blogbejegyzések ajánlását a sociomater@tatk.elte.hu címre.

 Nem a pék... 

Közgazdaságtan és melegházasság (eltecon.blog.hu)

 Nyomor széle 

Összeillő fogalmak? Cigánykérdés, kompormisszumkészség, gój motorosok. (nyomorszeleblog.hvg.hu)