Arthur Golden csodálatos regényéből készült nem kevésbé csodálatos filmet ajánlunk mára a kanapékrumpliknak. Az Egy gésa emlékiratai magával ragadóan gyönyörű film egy lányról, akit az 1930-as évek Japánjában gésának nevelnek, és a nőről, akinek a férfiak szerelmét kel felkelteni, miközben maga is a szerelmét keresi. A filmet 21 órától vetíti a Duna televízió.
A később a tévé elé kerülőknek javasoljuk, hogy kapcsoljanak 22:45-kor az HBO adására, és nézzék meg azt a dokumentumfilmet, amely az Egyesült Államokba áramló illegális bevándorlással foglalkozik a gyerekek szemszögéből. A kilencéves Olga és Freddy Hondurasból indultak útnak, hogy eljussanak az Amerikában élő szüleikhez. Josét, a tízéves salvadori fiút embercsempészek hagyták magára. A tizennégy éves Kevin az anyja tudtával vágott neki az útnak, azt reméli, majd pénzt küldhet haza. Az ő útjukat és helyzetüket mutatja be a Gyerekkivándorlók.




