április 22. (péntek)
Az orvosi thrillerek rajongóinak ajánljuk figyelmébe, hogy a Robin Cook regényéből készült Kóma című filmet vetíti ma este 21 órakor a Filmmúzeum. Dr. Susan Wheeler sebész nyomozni kezd, mikor abortuszon átesett barátnője érthetetlen módon kómába esik. Rájön, hogy nem ez az első eset, amikor jelentéktelen beavatkozáson átesett, egyébként egészséges fiatalok hasonló állapotba kerülnek…
Edward Norton és Cloin Farrel főszereplésével vetíti A zsaruk becsülete című filmet ma este 21:20-kor az HBO. Norton alakítja azt a nyomozót, akit két rendőr halálával és kettő súlyos sérülésével végződő razzia kivizsgálásával bíznak meg. A rendőrcsaládba született nyomozó feszült helyzetben találja magát, mivel az ügyben a bátyja és a sógora is érintett.
Ha láttátok az Otthonunk című ismeretterjesztő filmet, nézzétek meg ma este az alkotójáról készült dokut az m2-n adásán. A légifotós: Yann Arthus-Bertrand című filmben megismerhetjük a fotóst, aki berepülte szinte az egész világot, hogy hihetetlen képi világával megmutassa nekünk is mindazt a csodát, amit a Föld nevű bolygó magában rejt. Mindeközben bepillantást nyerhetünk munka- és életfilozófiájába, ami a természet szépségén és a művészet iránti odaadásán alapul.
április 23. (szombat)
Szombat estére két filmet ajánlunk a tévézés szerelmeseinek. Az elsőt Szkafander és pillangó című életrajzi dráma, amelyet 21:45-től vetíti a Duna tévé. A film a francia Elle magazin főszerkesztője, Jean-Dominique Bauby sorsáról mesél, aki egy agyvérzést követően esett kómába. Miután magához tért, kiderül, bal szemét kivéve teljesen lebénult. Bauby azonban nem adta, speciális jelrendszert elsajátítva képessé vált kommunikálni a világgal, hogy megmutassa a test csapdájába szorult lélekkel kapcsolatos érzéseit és gondolatait.
Másik javaslatunk 22:40-kor vetíti a Filmmúzeum Al Pacino és Chris O’Donell főszereplésével. Az Egy asszony illata című filmben Frank Slade nyugdíjazott, vak alezredes New Yorkban kívánja élvezni a hálaadás hétvégéjét és a város kínálta örömeket: luxusszálloda, jó éttermek, gyönyörű nők. Útjára a fiatal Charlie Simmons kíséri el, aki nem is sejti, hogy a volt katona mellett éltre szóló leckét kap a világról.
április 24. (vasárnap)
Érdekes filmes kísérletet vetít 23 órakor az m2. A Párizs, szeretlek! huszonkét rendező, tucatnyi forgatókönyvíró és színész epizódokból összeálló közös filmje, amely egy olyan nyüzsgő nagyváros képét rajzolja meg, ahol minden pillanatban kapcsolatok jönne létre és szűnnek meg. A rendezői székben olyan alkotók ültek, mint Joel és Ethan Coen, Alfonso Cuarón, Wes Craven, Gérard Depardieu vagy épp Gus Van Sant Az egyes epizódokban feltűnik például Willem Dafoe, Elijah Wood, Natalie Portman, Gérard Depardieu és Nick Nolte is.
Húsvét hétfő előestéjén több, vallási kérdéseket firtató dokut tűzött műsorára a National Geographic. A téma iránt érdeklődőknek erősen ajánljuk ezeket. Délután négytől egészen este tizenegyig tart a kínálat, amelyben Jézus életének, halálának és a Biblia misztériumainak kérdéseit feszegetik a tudósok, valamint olyan ereklyéket és dokumentumokat vizsgálnak meg és értelmeznek, mint a Torinói lepel vagy a Holt-tengeri tekercsek.
április 25. (hétfő)
Három munkamentes nap végére nem tudunk más ajánlani, mint vígjátékot. Húsvét ide vagy oda, a csatornák kínálata hagy némi tematikai kívánnivalót maga után… No, de érdemes nyolckor bekapcsolódni a Cinemax adására és megnézni Az informátor! című filmet Matt Damonnal a címszerepben. Mark Whitacre az FBI-hoz fordul, mikor rájön, hogy munkahelye törvényellenesen növeli bevételeit. A nyomozók a több információ érdekében bedrótozzák, és Whitacre lelkesen kutat, figyel, ám az ügynökök nem tudják eldönteni, mi az igazság és mi a férfi fantáziájának szüleménye.
A Másnaposok című filmet valószínűleg nem kell különösebben bemutatni, aki nem látta, az is hallott róla. Akinek tetszett, vagy akit érdekel, és bírja még a strapát, az kapcsoljon 23 órakor az HBO adására, és nézze meg.




