|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
EU
Elveszett generáció
Több mint ötmillió állástalan fiatal Európában
A fiatalokat, azon belül is főként a képzetlenek táborát érintette legsúlyosabban a válság. A 14–25 éves korosztály körében a munkanélküliség európai átlaga már meghaladja a 20 százalékot, vagyis minden ötödik fiatal állástalan. A 2009 és 2010 közötti időszakot vizsgáló Eurostat Munkaerő felmérés szerint az uniós tagországok közötti eltérés igen nagy: míg Németországban, Ausztriában és Hollandiában a fiatalkori munkanélküliség nem éri el a 10 százalékot, addig Spanyolországban, Észtországban és Litvániában a 40-et is megközelíti, de hasonlóan rossz a helyzet Írországban, Görögországban, Szlovákiában és a balti államokban. Magyarország a maga 25 százalékával a középmezőnyhöz tartozik
TÁRSADALOM
A családokban előzhető meg az iskolai agresszió
Ha egy szülő nem akarja, hogy gyereke diáktársait gyötrő, zsarnokoskodó viselkedést vegyen fel, beszélgessen vele segítő módon, és ismerje meg gyereke barátait is - összegezték felmérésük eredményét dallasi kutatók.
Nem akarja, hogy gyereke kiállhatatlan zsarnok legyen?
Ha egy szülő nem akarja, hogy gyereke diáktársait gyötrő, zsarnokoskodó viselkedést vegyen fel, beszélgessen vele segítő módon, és ismerje meg gyereke barátait is - összegezték felmérésük eredményét dallasi kutatók az amerikai gyermekgyógyászati akadémiai társaságok Denverben megrendezett éves találkozóján vasárnap.
EGYHÁZAK
A cél a pozitív identitás megtalálása
Az egészséges társadalom kialakulásához a többségi társadalom tagjaiban pozitív cigányképnek, a romák között pedig erős, de kettős identitásnak kell kialakulnia – hangoztatta a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia cigánypasztorációs referense hétfőn a Mária Rádió tematikus romanapját ismertető budapesti sajtótájékoztatóján.
Székely János: A sötétséget nem karddal, hanem gyertyafénnyel lehet eloszlatni
Május 4-én cigánypasztorációs tematikus napot tart a Mária Rádió. Ennek kapcsán Székely János és Dúl Géza a gyöngyöspatai helyzetről is nyilatkozott.
Egyházmegyei cigánytalálkozó az egri bazilikában
Első alkalommal tartottak egyházmegyei cigánytalálkozót Egerben 2011. április 30-án. A találkozót Ternyák Csaba egri érsek kezdeményezte idén januári 1-jén kelt körlevelében.
Már idén felavathatják II. János Pál emlékművét a Hősök terén
Tarlós István főpolgármester támogatja, hogy emlékmű örökítse meg a II. János Pál pápa által húsz évvel ezelőtt Budapesten bemutatott szentmise emlékét.
Hívom a családokat a Család évében, 2011 májusában – Bíró László püspök levele
x
Szeretethíd 2011.
Jelentkezési határidő: május 10.
Mozdulj, segíts, szeress!
2011. május 20-21. között ismét megmozdul a Kárpát-medence reformátussága! Szedjünk szemetet, ápoljunk betegeket, tegyük rendbe a környezetünket, látogassuk meg a magányosokat, ültessünk fát, osszunk ételt! A lehetőségek tárháza végtelen. Segítsünk, ahol tudunk!
A regisztráció februárban indul, addig is mindenki gyűjtse a feladatötleteket és az önkénteseket! :)
Mozduljunk egyszerre az Önkéntesség Európai Évében 2011-ben!
x
Elsődleges társadalmi küldetésünk a demokrácia gyakorlása
2011. május 02., hétfő 10:35
„Nagy bátorság kell ahhoz, hogy végiggondoljuk akár csak a ’gyülekezeteiben él az egyház’ kifejezés következményeit a fennálló egyházszervezetre nézve. Az a helyzet, hogy alig van olyan református egyház, amelyik hosszú évek óta ne ezt az utat követné” – állítja Ódor Balázs, az MRE Zsinati Hivatala külügyi irodavezetője. A Református Egyházak Világközösségének európai alelnöke a nemzetközi példák megvilágításával folytatta azt a gondolatmenetet, amelyet Köntös László dunántúli főjegyző vitaindító írása kezdett meg. Ódor Balázs szerint a gyülekezeteiben élő egyház képe a közösségtől független egyházi felsőbbséget tagadja, mégsem jelent anarchiát. A demokrácia gyakorlása a református válasz erre, a sajátos felelősség vállalása minden szinten.
x
Heisler András: A Hitközség saját vesztébe rohan
2011. május 02., hétfő, 10:06 • Utolsó frissítés: 15 órája
Szerző: Heisler András
A Mazsihisznél és a Budapesti Zsidó Hitközségnél 2011 májusában tisztségviselő-választások lesznek. Ám a választások előkészületeit és gyakorlatát átláthatatlan helyzetek, titkos tanácskozások, hatalmi pozíciók védése, a szervezet saját szabályzatainak sorozatos és tételes megszegése, antidemokratikus technikák alkalmazása jellemzi – véli Heisler András, a jelenlegi ügyvezető igazgató, Zoltai Gusztáv kihívója.
TÁRSADALOMPOLITIKA
Szankcionálhatják is az elmaradt béremelést
Rogán Antal a lakáshitelekről: Szociális alapon csak 15-20 millió forintos értékhatárig szeretnénk beavatkozni
2011. május 3. 05:00
Nem a következő parlamenti ciklusban, hanem már az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény idei módosítása után, de legkésőbb jövő év elejétől egyetlen fizetést vehetnek fel azok a honatyák, akik egyben polgármesterek is – derül ki Rogán Antal lapunknak adott interjújából. Az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnöke az önkormányzati adósságállomány rendezésének kérdésében könnyebb tárgyalásokra számít a bankszövetséggel, mint a lakáshitelesek esetében. A fideszes politikus beszélt Tarlós István főpolgármesterhez fűződő viszonyáról és arról is, hogy milyen konkrét önkormányzati feladatok kerülhetnek hamarosan állami kézbe. Rogán elmondta, az általa vezetett bérmonitoring-bizottság ősszel folytatja a munkát.
Kit minősít a Freedom House jelentése?
Nyusztay Máté| NOL| 2011. május 2
Már csak egyetlen pont választja el Magyarországot a "félig szabad" országok besorolástól a Freedom House (FH) sajtószabadság-skáláján. Ekkora különbség is elegendő, hogy a médiatörvény alkotói is saját igazukat lássák visszaigazolva - ahogy az ellenzői is.
A kormány szerint azt bizonyítja az FH-jelentés, hogy a sajtó szabad, az ellenzék szerint inkább azt, hogy lekerültünk a térképről.
A tanárok fele támogatja a kötelező óraszám átalakítását
Hoffmann kijátszotta az igazgatókat a tanárok ellen
"Bizonyos arányú" létszámleépítés elkerülhetetlen.
Új fogalmakat javasol a "cigánybűnözés" szó helyett Morvai Krisztina
Belföld·2011. május 2. 12:53
A "mindennapi bűnözés" és a "bűnözéstől való félelem jelensége" kifejezésekkel helyettesítené a "cigánybűnözés" szót Morvai Krisztina.
Az Akadémia megtartotta a közbizalmat
„A kiszámíthatóság, a következetesség és a kiválóság elve vezérelte a Magyar Tudományos Akadémia elmúlt három évét” – hangsúlyozta tegnap ünnepi köszöntőjében a 181., kétnapos közgyűlés megnyitóján Pálinkás József, az Akadémia elnöke.
Tisztújító közgyűlés kezdődik az Akadémián
Tudomány·2011. május 2. 07:26
Tisztújító közgyűlés kezdődik ma a Magyar Tudományos Akadémián. Az első napon átadják az Akadémiai Aranyérmet és az Akadémiai Díjakat is.
Országszerte rendben lezajlottak a magyar érettségik
Rendben lezajlottak a magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv írásbeli érettségi vizsgák hétfőn országszerte, rendkívüli eseményről sehonnan nem érkezett bejelentés.
Diplomamegújítás helyett tudásmegújítás
Krónika - 2011.05.02. 22:19
A korábbi hírekkel ellentétben nem a diplomák tíz évente történő megújítását, hanem a mögötte rejlő szaktudás időnkénti frissítését javasolja a Felsőoktatási Tudományos Tanács.
Teljesen megújul a magyar filmtámogatási rendszer
Kultúra·2011. május 2. 17:21
Megújul a filmtámogatási rendszer: Magyar Nemzeti Filmalap néven alakul a magyar filmgyártást támogató közhasznú vállalat - jelentettebe Andrew G. Vajna.
TASZ: törvénytelenül készít hangfelvételeket a rendőrség
Belföld·2011. május 2. 13:13
A TASZ szerint a gyöngyöspatai térfigyelő kamera kiszivárogtatott felvételéből kiderül: a rendőrség hangfelvételt is készít, de erre nincs felhatalmazása.
Indulhat a Határtalanul program
2011.05.02. 20:21
Befejezés előtt áll a Szülőföldön magyarul oktatási-nevelési pályázat előkészítése.
SZOCIÁLPOLITIKA
Réthelyi Miklós a magyar szociálpolitikáról
Réthelyi Miklós szerint lényeges változásokat hozott az iskolai segélyezésnek a gyerekek iskolába járásához kötése: jelenleg sokkal kevesebb a hiányzó az iskolákban, mint korábban.
Balog: a kormány megvédi a romákat
A szociális foglalkoztatás a kormány romapolitikájának egyik központi eleme - emelte ki a társadalmi felzárkózatásért felelős államtitkár hétfőn este egy sajtóbeszélgetésen Bécsben.
Elkezdődik a Szociális Konzultáció
Folytatjuk a konzultáción alapuló kormányzást: az alkotmányozás után most a mindennapi élet legfontosabb kérdéseiről, a szociális ügyekről kérjük ki az emberek véleményét.
Szijjártó Péter: jövő héten kezdődik a szociális konzultáció
Belföld·2011. május 2. 16:46
Jövő héten kezdődik a szociális konzultáció. Szijjártó Péter elmondta: a tíz kérdésből álló kérdőívet minden, 16. életévét betöltött magyar megkapja.
Fontos kérdések: mindenki véleményt nyilváníthat, aki elmúlt 16 éves (+videó)
Jövő héten kezdődik az Orbán Viktor miniszterelnök által meghirdetett szociális konzultáció. Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője hétfői sajtótájékoztatóján azt mondta: a tíz kérdésből álló kérdőívet mindenki megkapja, aki betöltötte a 16. életévét...
A nyugdíjkiszámítás is változhat
Tizenhat éven felül minden magyar állampolgárnak megküldik az íveket
A szociális konzultáció költsége 750-800 millió forint lesz, a tízpontos kérdőívet minden 16. életévét betöltött fiatalnak is megküldik, és a konzultáció június 15-én zárul – közölte Szijjártó Péter tegnap a parlamentben tartott sajtótájékoztatón, melyen ismertette a tíz pontot.
Szociális konzultáció: álkérdések 800 millióért
Segéllyel vagy munkalehetőséggel kellene segíteni a munkanélkülieket? Egyebek mellett erre vár választ a kormány a jövő héten induló szociális konzultáció során, ami 800 millió forintba kerül.
Akik hátrányos helyzetben vannak, ne azt figyeljék, hogy mit nem tudnak csinálni”
Magyarország több lépésben próbálja megőrizni a szociális támogatások értékét annak érdekében, hogy akinek ténylegesen szüksége van rá, az megkaphassa. Azok számára viszont, akik csak kényszerből kerültek a szociális segélyezettek körébe, mert a magas munkanélküliségi ráta megakadályozta őket abban, hogy munkaképességük ellenére munkával keressék meg a megélhetéshez szükséges pénzt, a cél az, hogy legyen munkalehetőség – mondta Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetnek (OECD) a tagállamok szociálpolitikájáról szervezett miniszteri szintű értekezletén hétfőn.
Nagy-Britanniában történtek hasonló lépesek a segélyezésben
2011. május 2. 20:51
MNO- KA
Magyarország több lépésben próbálja megőrizni a szociális támogatások értékét annak érdekében, hogy akinek ténylegesen szüksége van rá, az megkaphassa. Azok számára viszont, akik csak kényszerből kerültek a szociális segélyezettek körébe, mert a magas munkanélküliségi ráta megakadályozta őket abban, hogy munkaképességük ellenére munkával keressék meg a megélhetéshez szükséges pénzt, a cél az, hogy legyen munkalehetőség – mondta Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetnek (OECD) a tagállamok szociálpolitikájáról szervezett miniszteri szintű értekezletén hétfőn.
Nyílt nap a Ráckeresztúri Drogterápiás Otthonban
2011-05-18 08:30:22
2011-ben hatodszor is volt KöZöD! Önkéntes Fiatalok Napja
Budapest, 2011. május 2., hétfő (OS) –
A rövid mérleg: 32 000 regisztrált fiatal önkéntes az ország közel 200 település...
Brutális jelenet: felgyújtották a fiút, majd magára hagyták (+videó) |
Fiatalok gyújtottak fel egy 14 éves gyereket Szolnokon, a helyiek elmondása szerint. A megégett fiút súlyos, életveszélyes állapotban szállítottak a budapesti Bethesda Kórházba. A hírTV információi szerint az üggyel kapcsolatban egy fiatalt elszállít...
LAKHATÁS
Bezárható kiskapuk
Finomodhat a lakásszövetkezeti szabályozás
2011. május 3. 00:03
A lakásszövetkezetek képviseleti jogosultságának pontosítását és a szövetkezetekből való kiválási lehetőségek egyértelműsítését tenné lehetővé az a törvénymódosító javaslat, amely jelenleg a parlament előtt van.
x
Rogán: 20 milliós határig segítene az állam a devizahiteleseknek
FOGLALKOZTATÁS
Réthelyi: A cél az, hogy legyen munkalehetőség
Bérnyomás
2011. február 15-én parlamenti képviselőkből bér- és adómonitoring bizottság alakult azzal a megbízással, hogy az szja-törvény hatálybalépését követően a nettó keresetet veszítő munkavállalók esetében kötelező érvénnyel kényszerítse ki a tavaly decemberben elfogadott OÉT-keresetajánlás mértékének (4–6%) érvényesítését a teljes üzleti szférában. A küldetés célját sajtótájékoztató keretében vázolta Rogán képviselő úr. Az eszközök vonatkozásában akkor sem, azóta sem tárgyaltak a munkavállalói és a munkaadói érdek-képviseleti szervezetekkel.
Papír helyett vállalkozói kedv
Legjobban azoknál számít, akiknek nincs kapcsolati tőkéjük
Varga Dóra| Népszabadság| 2011. május 3.
Az álláskeresés módjától és az adott szakterülettől egyaránt függ, hogy érezte-e hátrányát a frissen végzett hallgató annak, hogy – bár államvizsgázott – nyelvvizsga hiányában nem kapott oklevelet. Erre mutatnak rá a Diplomás pályakövetés 2010 adatai, amelynek során 2010 tavaszán 4511, 2007-ben az egyetemeken és a főiskolákon végzett fiatalt kérdeztek meg az azóta eltelt időszakban szerzett tapasztalataikról. A kutatás szerint a 2007-ben végzett hallgatók 16 százaléka nem kapta meg diplomáját a nyelvvizsga hiánya miatt az államvizsga után. Az oklevél átvételének ugyanis 1996 óta feltétele a nyelvvizsga.
Szigorú szabályok mellett lehet valaki közmunkás Jászladányban
Hogyan lehetnénk jobb szakemberek?
Demján Sándor beszédére reagál Schilling Árpád rendező.
GYERMEK
Együtt a gyerekekért
A Népszava ebben az évben is folytatja társadalmi szerepvállalását és továbbra is támogatni szeretné a hátrányos helyzetű családokat, gyermeket. Szombaton a Fészek Gyermekvédő Egyesület nevelőszülői hálózatától látott vendégül gyerekeket a Fővárosi Nagycirkusz Káprázat és Csoda című előadásán.
ROMA ÜGYEK
Büntethetővé tehetik az etnikai feszültségkeltést
Belföld·2011. május 2. 07:29
Az Országgyűlés ma - a házszabálytól történő eltéréssel - büntethetővé teheti az egyes közösségekben félelmet keltő, etnikai feszültséget szító magatartást.
Új fogalmakat javasol a "cigánybűnözés" szó helyett Morvai Krisztina
Belföld·2011. május 2. 12:53
A "mindennapi bűnözés" és a "bűnözéstől való félelem jelensége" kifejezésekkel helyettesítené a "cigánybűnözés" szót Morvai Krisztina.
Nem volt rasszista indíték: a nagyfeszültség égette meg a roma fiút
A 14 éves gyermeket életveszélyes állapotban szállították kórházba.
Kiegyeztek a romák és a jobbikos polgárőrök
Nem lesz demonstráció Dabason, ahol egy kocsmai verekedésben megsérült a Szebb Jövőért egyik vezetője.
Balhé nélkül ért véget a Jobbik demonstrációja Dabas-Szőlősön
Rendbontás nélkül ért véget a Jobbik demonstrációja Dabas-Szőlősön, ahol vasárnap este nyolc romát vettek őrizetbe csoportos garázdaság és rongálás miatt egy kocsmai verekedés után.
FH 8 órája
Nyolc embert vettek őrizetbe a dabasi verekedés ügyében
Belföld·2011. május 2. 10:35
Nyolc embert vett őrizetbe a rendőrség a dabas-szőlői verekedés ügyében; a három sérült még az éjjel elhagyhatta a kórházat.
Bama.hu: nem kell a Szebb Jövőért Drávapiskin - állítják a helyiek
"Megelégeltük azt, amit Mali Zoltán polgármester művel a faluval, az utolsó csepp a pohárban az volt, hogy bejelentette, létre kellene hozni a Szebb Jövőért polgárőrséget helyben" – közölte Vas László drávapiski lakos mintegy húsz helybéli társaságában a bama.hu-val.
Pest megyében is elharapódzott a cigánybűnözés és az erőszak
2011. május 2. 16:29
Budapest, 2011. május 2., hétfő (OS) - A Jobbik Pest megyei választmányának elnöksége megdöbbenve és felháborodva értesült a május elsején Dabas-Szőlőn, valamint Cegléden történt bűncselekményekről, melyek elkövetői mindkét esetben cigányok voltak....
„Az egyik cigány a földön fekvő Cozmába is belerúgott”
2011. május 2.
Uros Vilovski tanú azt állította, hogy Marian Cozma a Patrióta lokál előtt elsőként a csillagos pólóssal (Raffael Sándor elsőrendű vádlott) csapott össze, akinek „még két-három kigyúrt cigány társa segített verekedni”; az MKB Veszprém szerb kézilabdázójának vallomását a Veszprém Megyei Bíróság tanácsvezetője ismertette a Cozma-ügy hétfői tárgyalásán.
A „KGB” és a cigányok
Aczél Endre| Népszabadság| 2011. május 3.
„Az idő bár halad, a módszerek változatlanok, csak most nem Zámolyt írják fel a világtérképre”. Ezt olvastam a mérsékelten jobboldali hetilap főszerkesztőjének heti jegyzetében, s majdnem fölkiáltottam: igaza van! Csak nem úgy, ahogyan ő gondolja. Tudniillik éppen tíz évvel ezelőtt, 2001-ben „valakik” már kitalálták, hogy a zámolyi romák Franciaországba menekülése mögött „külföldi titkosszolgálatok” állnak, s hajszálra ugyanez jött elő most, 2011. április végén a gyöngyöspatai romák „evakuálásnak beállított utaztatása” (Magyar Nemzet) kapcsán.Mindkét esetben Magyarország lejáratása, rossz színben való feltüntetése lett volna az állítólagos titkosszolgálati cél.
Lex Gyöngyöspata
Csuhaj Ildikó | Népszabadság | 2011. május 3.
Akár hároméves szabadságvesztéssel büntethető az, aki olyan kihívóan közösségellenes magatartást tanúsít, amely riadalmat kelthet valamely nemzeti, etnikai, faji, vallási csoporthoz tartozó közösség tagjaiban.
x
Videó: Eszes itt nem lesz polgármester
Videósunk Gyöngyöspatán járt, és megpróbálta kideríteni, mi a helyzet a múlt heti összecsapást követően.
x
Ösztöndíj romák körében végzett kutatásra / Young Scholar’s Prize in Romani Studies
x
Cigánypasztoráció, romák és nem romák együttműködése
Krónika - 2011.05.02. 22:06
150 éve született a cigányok védőszentje, Boldog Ceferino. A mélyen vallásos, spanyolországi roma férfit 75 éve végezték ki, amiért a polgárháború idején az elhurcolt kispapok védelmére kelt. A kettős jubileum emléknapja május 4., boldoggá avatásának napjáról a magyar katolikus egyház is megemlékezik.
EGÉSZSÉGKÁRODOTT EMBEREK
Egy lépéssel közelebb
(BrandTrend, 2011.05.02 10:12)
A Vakok Intézete a Bársonyszív alapítványnak köszönheten olyan segédeszközt kapott, mely az intézetben lakó gyermekek tanulását, egészséges társaikhoz történ felzárkózását segíti.
x
Szerkesztette: Csató Zsuzsa




