ELTE TáTK a FacebookonELTE TáTK a TwitterenRSS hírforrás

Több ezer brit gyereknél van kés az iskolában

2011.05.30

Friss brit felmérés szerint több ezer 13-15 éves gyerek lehet az országban, akik valamilyen fegyvert hordanak maguknál. Igaz, a korcsoportba tartozók többsége elismeri, nagyobb az esély arra, hogy önmaguknak okoznak vele sérülést, minthogy önvédelemre legyen szükségük.

Akár húszezren is lehetnek…

A 10-15 éves, walesi és angol gyerekek bűnözéssel és a rendőrséggel kapcsolatos attitűdjét vizsgálta az a brit felmérés, amely felhívta a figyelmet arra, milyen ijesztő arányban hordanak maguknál kést a fiatalok. Az adatok szerint százból egy 13-15 éves vitt magával kést tavaly, mikor elment otthonról, míg nyolcból egy megkérdezett állította, ismer olyat, aki hord magánál szúróeszközt. Ha ez a minta az egész országra érvényes, az azt jelenti, hogy a korcsoportba tartozók közül akár 20 ezren is lehetnek, akik késsel járnak iskolába. A több mint 3700 résztvevővel készült British Crime Survey szerint ugyanakkor a megkérdezett gyerekek 69 százaléka elismeri, nagyobb a valószínűsége annak, hogy a kést viselők önmagukat sebesítik meg véletlenül, minthogy másoknak okoznának sérülést.

Bántják egymást, de félnek az idősebbektől

A felmérés a gyerekek aggodalmaira is kitért. E szerint a fiatalok mintegy harmada tart az utcákon csoportokba verődött, idősebb tinédzserektől – ez az arány a felnőtt lakosság körében kevesebb, mint 27 százalék.

Az adatok szerint meglehetősen nagy arányban piszkálják és bántalmazzák egymást lelkileg a fiatalok. Ötből egy megkérdezett számolt be olyan esetről, ami különösen megijesztette vagy elszomorította. Ezek az incidensek többnyire az iskolában történnek, jellemzően gúnyolódás, sértegetés, pénz vagy tárgyak követelésének formájában jelentkeznek, és a 10-12 éves fiúk körében a leggyakoribbak. Négyből egyen azonban hasonló sérelmeket tapasztaltak az interneten is: bántó üzeneteket kaptak, vagy kellemetlen, zavaró információkat tettek közzé róluk társaik. Az online bántalmazás az idősebb, 13-15 évesek körében jellemző, és gyakrabban érinti a lányokat, a tartósan beteg és fogyatékkal élő tanulókat.

Galéria

Blogketrec

 Blogketrec 

Itt olyan blogok találhatók, amelyek valamiképpen kapcsolódnak a Társadalomtudományi Karhoz. Természetesen várjuk további blogbejegyzések ajánlását a sociomater@tatk.elte.hu címre.

 Nem a pék... 

Közgazdaságtan és melegházasság (eltecon.blog.hu)

 Nyomor széle 

Összeillő fogalmak? Cigánykérdés, kompormisszumkészség, gój motorosok. (nyomorszeleblog.hvg.hu)