Régi magyar vígjátékot ajánlunk nektek ma elsőként. 21 órától vetíti a Duna tévé az Egy őrült éjszaka című filmet, amelyben olyan nagyszerű színészek mosolyogtatják meg a nézőket, mint Kállai Ferenc, Mensáros László, Töröcsik Mari, Szirtes Ádám és Garas Dezső. A történet szerint záróra előtt két ellenőr érkezik a közértbe, és azonnali leltárt kér. Megvesztegetés, kihallgatás, leleplezés, amelynek végén a napi bevétellel együtt távozik a társaság.
Az angol humor kedvelőiek ajánljuk a Cinemax esti filmjét. A 21:40-től vetített Egy kis gubanc kifigurázza a politikusokat, azok szónoki képességeit, és a hibákat helyrehozni kényszerülő hivatalnokokat. A nemzetközi fejlesztésért felelős brit miniszter nyúl mellé, amikor egy interjúban félreérthetően fogalmaz: hasmars elleni háborúja egy lehetséges közel-keleti katonai konfliktus képét vetíti előre...
Liam Neeson játsza a főszerepet az azonos című, Michael Collins ír politikusról szóló drámában, amelyet 21 órától vetít a Filmmúzeum. Collins a múlt század elején az ír függetlenségi mozgalom legnépszerűbb és talán legeredményesebb alakja volt. Az angol kormánnyal folytatott tárgyalásai után sikerül kiharcolnia egy szerződést, amely kimondta az Ír Szabadállam megalapítását. A megállapodás eredményeként azonban a korábbi egység helyén újra háborúskodás tör ki a szerződés támogatói és ellenzői között.




