ELTE TáTK a FacebookonELTE TáTK a TwitterenRSS hírforrás

Kanapékrumpliknak – 2011. június 3-5. (hétvége)

június 3. (péntek)

A hétvége első filmjeként Milan Kundera klasszikus regényéből készült adaptációt ajánlunk a figyelmetekbe. 22:10-es kezdettel vetíti az m2 A lét elviselhetetlen könnyűsége című filmet Daniel Day-Lewis (Tomas), Juliette Binoche (Tereza) és Lena Olin (Sabrina) főszereplésével. Thomas neves prágai agysebész, egyben megrögzött agglegény. Amikor megismerkedik Teresával, beleszeret a nőbe és elveszi feleségül, ám korábbi elveit nem adja fel, és fenntartja viszonyát Sabrinával. A két nő azonban megismerkedik egymással, de hogy a szerelmi háromszög milyen irányt vesz, az nem ők, hanem a körülmények, az 1968-as Prágai Tavasz határozza meg.

Második pénteki javaslatunk Angyal a lépcsőn címmel 20 órakor kezdődik a Cinemax műsorán. Az amerikai-ír filmdrámában egy ír család a szegénység elől Amerikába menekül, majd kénytelen visszatérni Írországba. Otthon azonban helyzetük változatlan: a családfő előítéletekkel szembesül, munkahelyi gondjai vannak, amelyek egy időre az IRA felé sodorják, de rájön, hogy a háborúskodás sem az ő világa.

június 4. (szombat)

A szombat estét is egy filmadaptációval indítjuk, ezúttal magyar regény, magyar produkció formájában. 21:05-kor vetíti az m1 Tamási Áron művéből készített, a regénnyel megegyezően Ábel a rengetegben című filmet. Az 1920-as évek Erdélyében járunk, amely ekkor már Romániához tartozik. Ábel a család szegénysége miatt kénytelen elszakadni szüleitől, hogy a Havasokban erdőőri munkát lásson el. Kétrészes tanmese mindenkinek az ember és a természet, az ember és az ember kapcsolatáról.

Sir Sean Connery és Donald Sutherland főszereplésével készült kalandfilmet javaslunk még szombatra. 20 órakor vetíti a Filmmúzeum A nagy vonatrablás című filmet, amelyben a sikeres, a londoni elit megbecsült tagjaként üzletember Edward Pierce az első angol vonatrablást tervezi végrehajtani. A zsákmány krími háborúban harcoló katonák zsoldja, amelyet vonaton szállítanak a tengerpartig. Az aranyat rejtő páncélszekrényt négy kulcs nyitja, amelyet négy különböző ember őriz.

június 5. (vasárnap)

Vasárnap estére ajánlott filmünket jó eséllyel senkinek sem kell bemutatni. A Karib-tenger kalózai első részét, A Fekete Gyöngy átka címen futó részt vetíti 19 órától az RTL Klub. A történet ötletes és szórakoztató, Jack Sparrow zseniális. Kikapcsolódás céljából tökéletes esti film.

Második filmünk Nagy-Britannia leghosszabban regnáló királynőjének, Viktóriának trónra kerüléséről és Albert herceggel való kapcsolatáról mesél. Viktória 18 évesen lesz a trón várományosa, ám a korona megszerzéséért és megtartásáért meg kell küzdenie anyjával és annak tanácsadójával, és meg kell találnia az egyensúlyt az uralkodói lét és a szerelmes asszony szerepe között. Az ifjú Viktória királynő 20 órakor az HBO műsorán.

Galéria

Blogketrec

 Blogketrec 

Itt olyan blogok találhatók, amelyek valamiképpen kapcsolódnak a Társadalomtudományi Karhoz. Természetesen várjuk további blogbejegyzések ajánlását a sociomater@tatk.elte.hu címre.

 Nem a pék... 

Közgazdaságtan és melegházasság (eltecon.blog.hu)

 Nyomor széle 

Összeillő fogalmak? Cigánykérdés, kompormisszumkészség, gój motorosok. (nyomorszeleblog.hvg.hu)