ELTE TáTK a FacebookonELTE TáTK a TwitterenRSS hírforrás

Kanapékrumpliknak – 2011. június 30. (csütörtök)



Koránérdemes ma bekapcsolni a tévét, mert 19:10től vetíti az HBO a Dr. Halál című filmet. Az életrajzi dráma a csupán pár hete elhunyt Dr. Jack Kevorkian lebilincselő történetét dolgozza fel, akit az ezúttal is zseniális Al Pacino alakít. Kevorkian az elsők közt állt ki a gyógyíthatatlan betegek halólhoz való joga mellett és ezzel az eutanázia elfogadásáért küzdő mozgalom vezéralakja lett. 1999-ben 130 betegének túlvilágra segítéséért 25 év fegyházra ítélték, azonban 2007-ben kegyelmet kapott.

 

 

19:50-től szintén egy igaz történetnek lehetünk szemtanúi a Duna II. műsorán. Itt játsszák Jakab Ervin Költözés című dokumentumfilmjét. Ebben a Csűri család életébe nyerhetünk bepillantást, akik egy Erdélyben elnéptelenedő falvakat ismét benépesítő programba csatlakoznak.

Az előzőeknél könnyedebb szórakozást kínál az m1 műsora 20:10-től. Ekkor kezdődik az Ötvös Csöpi kalandjait feldolgozó filmszéria egyik utolsó része, a Zsaruvér és Csigavér II.: Több tonna kámfor című film. Kedvenc magyar nyomozónk ezúttal kámforrá változott lopott autók nyomába ered.

Galéria

Blogketrec

 Blogketrec 

Itt olyan blogok találhatók, amelyek valamiképpen kapcsolódnak a Társadalomtudományi Karhoz. Természetesen várjuk további blogbejegyzések ajánlását a sociomater@tatk.elte.hu címre.

 Nem a pék... 

Közgazdaságtan és melegházasság (eltecon.blog.hu)

 Nyomor széle 

Összeillő fogalmak? Cigánykérdés, kompormisszumkészség, gój motorosok. (nyomorszeleblog.hvg.hu)