Érdekesnek ígérkező dokumentumfilmet vetít ma este 22:50-kor az HBO. Az Ez nekem nem megy, de abban jó vagyok című doku nyolc olyan gyermekről szól, akik különböző tanulási zavarokkal küzdenek, ami miatt az írás, olvasás vagy számolás területén ugyan rosszul teljesítenek, de más témákban okosan és ügyesen oldják meg a feladatukat. A film azt mutatja be, hogy a gyerekek egy kis segítséggel hogyan tudják ellensúlyozni zavaraik jelentette hátrányos helyzetüket.
Ha már a dokumentumfilm műfajánál tartunk, van még egy érdekes produkció az esti kínálatban. A Duna tévé adásán 23:45-től nézhető Termiklovagok három magyar siklóernyős kalandját mutatja be, akik a trópusi termikekkel megküzdve próbálnak világrekordot felállítani. A néző a siklóernyősök szemszögéből láthatja mi történik a levegőben, miközben képet kaphat arról is, hogyan működik a troposzféra.
Gabriel García Márquez Szerelem a kolera idején című művének filmadaptációját tűzte mai műsorára az m1. A 20:15-kor kezdődő filmet Mike Newell rendezte és Javier Bardem alakítja benne a főszerepet. A történet egy olyan párról szól, akik a lány gazdag kereskedő apja miatt nem lehettek egymáséi. A lány férjhez megy egy jómódú orvoshoz, aki hivatásának megfelelően mindent megtesz, hogy megfékezze a Cartagena városát sújtó kolerajárványt. A férfi azonban nem tud felejteni…




