ELTE TáTK a FacebookonELTE TáTK a TwitterenRSS hírforrás

Kanapékrumpliknak – 2011. december 6. (kedd)

Egy francia vígjátékkal nyitjuk ma ajánlónk sorát. 19:30-as kezdettel tűzte műsorára a Mindig gengszter akartam lenni című filmet az HBO, amelynek története nagyon bíztatóan hangzik. Adott egy országúti étterem, ahol négy történet szálai fonódnak össze: egy piti bűnözőé, aki ki akarja rabolni a helyet, két emberrablóé, akik áldozatuk életét féltik, két öreg rockeré, akik egy ellopott zeneszámról beszélgetnek, és néhány ex-bankrabló öregúré, akik társukat akarják megszöktetni a kórházból, mert az egykori búvóhelyükön szeretne meghalni.

Második filmünk szintén francia, legalábbis, amit a történetet illeti. Sofia Coppola Marie Antoinette című életrajzi drámáját ajánljuk, ami sajátos látványvilággal fűszerezve, kicsit újraértelmezve mutatja be a lefejezett francia királyné útját a guillotine-ig. A történet tálalása kicsit rószaszínűbb, kicsit habosabb a megszokottnál, de épp emiatt érdemes egy próbát tenni vele. A filmet 21 órától láthatjátok a FEM3 adásán.

Újra igen érdekes témát feszeget a National Geogrpahic Tabu című sorozata. A ma este 21 órakor kezdődő részben a Függőség kérdését járják körül az alkotók, rávilágítva, hogy függeni nem csak a alkoholtól, kábítószertől lehet, de épp úgy a szex, a szerencsejáték, az adrenalin-hajhászás vagy a vásárlás is kóros ragaszkodást válthat ki.

Galéria

Blogketrec

 Blogketrec 

Itt olyan blogok találhatók, amelyek valamiképpen kapcsolódnak a Társadalomtudományi Karhoz. Természetesen várjuk további blogbejegyzések ajánlását a sociomater@tatk.elte.hu címre.

 Nem a pék... 

Közgazdaságtan és melegházasság (eltecon.blog.hu)

 Nyomor széle 

Összeillő fogalmak? Cigánykérdés, kompormisszumkészség, gój motorosok. (nyomorszeleblog.hvg.hu)