Könnyed kacagással érdemes zárni az estét annak, aki ma este a tévé előtt kapcsolódna ki, hiszen az m1 az elmúlt évek egyik legsikeresebb francia vígjátékát vetíti. 21:30-kor kezdődik az Isten hozott az Isten háta mögött, amely egy dél-franciaországi postai alkalmazott kalandjaival szórakoztat, aki felesége nógatására a Riviérára kéri az áthelyezését, de egy félreértés miatt a hideg Északra telepítik. A kezdeti elkeseredés után azonban hamar kiderül, Bergues nem is olyan rossz hely, mint hitte.
A későn fekvőknek az HBO esti filmjét javasoljuk. A csatorna 23:10-től vetíti a Cormac McCarthy regénye alapján készült Az út című filmet Viggo Mortensen főszereplésével. Az apokaliptikus világban játszódó történetben apa és fia igyekszik a jobb élet reményében az óceán felé, miközben útjuk minden lépése során meg kell küzdjenek az életben maradásért.
Harmadik opciónkat a környezetvédelem iránt érdeklődőknek javasoljuk. A Spektrum 21:20-től sugározza a Harc az energiáért című dokut, amely megmutatja hogyan sikerült Kaliforniának az a bravúr, hogy a legnagyobb energiafogyasztó Egyesült Államok tagállamaként minden más államnál alacsonyabban tudja tartani fogyasztását.




