Sam Mendes háborús drámáját ajánljuk nektek ma elsőként, amelyet Anthony Swofford regénye alapján készített az Öböl-háború viszontagságairól. A TV2 adásán 21 órakor kezdődő Bőrnyakúak az író saját tapasztalatai alapján készült, és egy huszonéves katonát ismerhetünk meg benne, aki Irakban szembesül a háború valóságával, bajtársiassággal, halállal, várakozással és veszéllyel, a harcok fizikai és pszichológiai hatásaival.
Második opcióként szintén egy háborús filmet javaslunk, de a helyszín ezúttal Vietnám, a műfaj pedig inkább vígjáték. A film+ 18:55-kor vetíti Mel Gibson és Robert Downey Jr. főszereplésével az Air America című produkciót, amelynek főhősei egy titkos légitársaságnak dolgoznak Vietnámban a háború idején. Megbízatásuk nem hivatalos, rakományuk titkos, és sosem tudhatják előre, az lesz-e az utolsó felszállásuk.
Harmadszorra az AXN mától sugárzott új sorozatát ajánljuk figyelmetekbe, amely John Grisham azonos című regénye alapján az író közreműködésével készült. A cég 22 óra kezdődik Josh Lucas és Juliette Lewis főszereplésével. A történet szerint a McDeere család kilép a tanúvédelmi programból, és Washingtonban nyitnak ügyvédi irodát. Miközben saját ügyeiken dolgoznak, szembesülniük kell azzal, hogy soha sehol nem lehetnek biztonságban.




